Gólzáporos győzelem

A Füzesgyarmaton elért győzelem után esélyesként fogadta az újonc Sajóbábonyt a Jászberényi FC a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 5. fordulójában, a gyöngyösi pályán. Az első játékrészben még tartotta magát a borsodi gárda, a szünetet követően viszont már sokkal jobb arányban használta ki helyzeteit Arany László csapata, így megerősítette helyét a tabella élén.

A kezdés előtt a jelenlévők az augusztus 28-án 72 éves korában elhunyt Kovács Ferencre emlékeztek, aki több évtizeden át vállalt aktív szerepet Jászberény és a Jászság labdarúgásában. A szerény sportember játékvezetőként, illetve a járási szövetségben végzett munkájával is sokat tett a régióban a sportágért, vezette a szakosztály baráti körét, és a sporttelep büféjét is. Munkahelyein is rendkívül szorgalmas emberként ismerték meg, előbb a Hűtőgépgyárban, majd a Tigáz munkatársaként is. Szeptember 4-én a Szent Imre herceg úti temetőben helyezték örök nyugalomba.

A JFC rendkívül agilisan vetette magát a küzdelembe. Az első kimaradt helyzet után, a 3. percben, a Szanku-Farkas összjáték utáni begurítást az érkező Szemere 10 méterről lőtte a kapuba (1-0). Nem vettek vissza a tempóból a berényiek, és bár akadtak elpuskázott lehetőségek, a 24. percben Szöllősi szögletéből Ludasi fejelt kapura, Szanku pedig lesipuskásként eredményesen szúrt bele a labdába (2-0). A remek első huszonöt perc után a vendégek is némi levegőhöz jutottak, és bár első nagy helyzetüket még elhibázták, a 35. percben – némileg váratlanul – szépítettek. Egy baloldali támadást követően a középen érkező Csattos továbbított a kimozduló Miski mellett a jobb alsó sarokba (2-1).

Az első félidőben már nem változott az eredmény, a második negyvenöt perc első tíz percében pedig széllel kísért heves zápor zúdult a pályára. A rendkívüli időjárási körülmények rövid időre irreálissá tették a játékot, amit aztán egy remek JFC ellentámadás zárt le, aminek a végén Ludasi középről, 10 méterről tüzelt a hálóba (3-1). Újabb tíz perc múltán Farkas futtatta Szemerét, aki a kifutó kapus mellett is elhúzott, beadását a „feladó” Farkas fejelte be (4-1). Alig négy perc kellett a következő találathoz, amikor a becsúszva menteni igyekvő sajóbábonyi hátvéd kezét érte a labda, a megítélt büntetőt pedig Szöllősi magabiztosan értékesítette (5-1). A mérkőzés hajrájában az egyre inkább visszaeső vendégekkel szemben a JFC újabb látványos akciókkal szórakoztatta szépszámú szurkolótáborát. Előbb Fejes jó átadásából Szanku 8 méterről szerezte meg második gólját (6-1), majd ő adott gólpasszt a csereként beállt Bálintnak, aki a hosszú sarokba bombázott (7-1). Teljesen megérdemelt győzelmet aratott a jászberényi csapat, melynek különbsége sem mondható túlzottnak a lelkes, de elfáradó újonc ellen. Jászberényi FC – Sajóbábony 7-1 (2-1)

A vetélytársak közül a Sényő Szolnokon kikapott, így a mieinken kívül már csak az ESMTK veretlen, ám a gólkülönbsége gyengébb, így a listavezető pozíciót az Eger elleni idegenbeli, szeptember 9-én, vasárnap 16 órától kezdődő találkozón kell a JFC-nek megőrizni. Remélhetőleg akkor is sokan elkísérik a csapatot, s a lefújás után ismét lesz ok az örömre.

Szerző:
Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?