Elvont hangköltészet

Infection vagyis fertőzés. Ezt a címet kapta a Stigmatic Destruction és Nagy Zopán által megalkotott költészeti hangréteg- performance, amit augusztus 25-én, szombat este láthattunk az egyetemen az ART Camp programjaként. Az egyedi hangvételű kreáció apropója egy 17 évvel ezelőtt lencsevégre kapott „infection” felirat a Barokk-templom falán.

A képet Nagy Zopán képzőművész készítette az ezredforduló után, aminek azóta valóságos története lett. Az alkotó szerint a felvétel különlegessége, bár inkább szürrealitása a képtérbe sétáló Andy Warhol amerikai képzőművész, a pop-art mozgalom élenjárója. Ugyan a kép megörökítésére Andy Warhol már több mint tíz éve halott volt, mindenesetre a fotón látható fickóra valóban hasonlít, ami egy profi montázs eredménye is lehet, de maradjon ez a fotós titka.

A kép egyébként hosszú utat bejárt és nemcsak azért, mert az alkotó egyik barátja, Szilágyi Rudi a lábára tetováltatta az infection feliratot. Még jóval a tetoválás előtt kiderült, hogy a szóban forgó felirat egy jászberényi metálzenekar neve volt. A felismerésre egy londoni tetoválószalonban került sor, ahol Szilágyi Rudi összefutott a banda egykori tagjával.

A feliratot egyébként évekkel ezelőtt eltávolították a templomról, de látens lenyomata a mai napig fölsejlik. Éppen ebből kiindulva a művészek szerették volna visszavetíteni a templomfalra, de erre nem volt lehetőségük. Így utólag visszagondolva talán nem is baj, hiszen nem éppen egy egyházi hangvételű performance született, sőt…

Az egyedi hangszerek, az eltorzított hanghatások kísérteties csengése lidércnyomásként elevenedett meg, ehhez pedig párosult egy boszorkány képe és a kivetített szürreális képsorok. Nagy Zopán, Syporca Wandal és Pongrácz Kálmán aka Rovar17 közreműködésével létrejött performance az e világon túli sötétséget idézte meg emléket állítva a fényképnek. Ez kétségkívül egyedi élményt adott, amit utólag talán nem is kell magyarázni, pusztán ott és akkor a benyomásokat lehetett átélni.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?