Jászberényiek Európa tetején

Egy alföldi túrakedvelő – még ha jó adottságokkal rendelkezik is –, ritkán jut fel Európa legmagasabb csúcsára a Mont Blancra. Ilonka Zoltánnak és barátjának Szőllősi Gábornak viszont sikerült augusztus 5-én. Ilonka Zoltán az alábbiakban számol be különleges útjukról.

Harmincadik születésnapunkkor megfogadtuk, hogy ezentúl ameddig csak bírjuk, kipróbálunk, teljesítünk valami extrém dolgot. Mindketten szeretünk sportolni, túrázni, de kis hazánk legmagasabb csúcsát már mind a négy irányból bejártuk, megmásztuk, ezért valami nagyobb kihívásra fájt a fogunk. És ha már ilyesmiben gondolkodtunk, miért is ne vágjunk bele a közepébe, menjünk ki Franciaországba és másszuk meg az Alpok csúcsát.

Egy év alatt szépen felépítettük a túrát mind fejben, mind pedig fizikálisan. Ebben nagy segítségünkre volt nagyszerű túravezetőnk Szilágyi Zsolt, akinek ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni, hogy velünk volt – és ami lényeges –, épségben fel-, majd lekísért bennünket.

Augustus negyedikén kora reggel indultunk el szállásunkról Cha­monixból. Hegyi vonat és felvonó segítségével eljutottunk 2300 méterig, majd innen gyalog folytattuk túrafelszerelésben. Az első szakasz 3200 méterig kijelölt, mindenki által teljesíthető túraútvonal volt. Az ezt követő rész már igazi magashegyi hegymászásnak számított, így felkerült lábunkra a merevtalpú bakancs hágóvassal, a beülő biztosítókötéllel, illetve a védősisak is. A 3200 méterről való indulásunkat – a megfelelő felszerelést illetően –, a csendőrség ellenőrizte.

Miután mindent rendben találtak, nekivágtunk a 3800 méteren lévő szállásra. Az 1000 méteres szintkülönbséggel bíró hat kilométeres távot hat óra alatt sikerült teljesítenünk. Délután fél háromtól a menedékházban töltöttük az időt, ami egyértelműen a pihenésről szólt, mivel másnap hajnali fél kettőkor keltünk, hogy reggeli után, pontosan két órakor indulhassunk a magasba.
A napkelte a csúcs előtt egy kilométerrel ért bennünket. Az odavezető utunk vékony hegygerincen, mély szakadékokkal, gleccserekkel, völgyekkel tarkított volt, amit négy óra alatt tettünk meg és értünk fel az Alpok tetejére.

Utunk során a legnagyobb kihívást az oxigénmennyiség folyamatos csökkenése okozta, ez a tengerszinthez képest harmada oxigént jelent. Felérve a célállomásra leírhatatlan látvány tárult elénk. Rövid fotózkodás és pihenés után a lefele utat a 2300 méteren lévő hegyi vasútig hét óra alatt tettük meg, melybe a vége felé egy „vicces” három kilométeres versenyfutás is belefért. A hegyről leérve egy pohár sör mellett fújtuk ki magunkat, és beszéltük meg tapasztalatainkat, élményeinket.

A felkészülésünkhöz tartozott, hogy az ausztriai Großglocknerben (3700 m) is túráztunk egy hétvégét az akklimatizálódás érdekében, illetve egész évben mindketten külön-külön és együtt is részt vettünk különféle hosszú távú megmérettetéseken, mint például az IronMan, Kinizsi 100 vagy a Mátra Bérc. Mindezeknek köszönhetően kisebb mélypontoktól eltekintve olyan fizikai állapotban voltunk, hogy gond nélkül jutottunk fel Európa tetejére, azaz 4810 méter magasra, egy életre szóló élménnyel gazdagodva.