A bíró döntött

Győzelemre készült a jászberényi futballcsapat az NB III Keleti csoport 3. fordulójában is. Az első félidőben erre meg is volt a lehetőség, ám a második játékrészben egyenlített a tállyai együttes.

Úgy tűnik, átmentették a fiúk előző találkozójukon mutatott formájukat, hiszen már a mérkőzés elején jobbnál jobb helyzeteket dolgoztak ki a csatárok. Nagy lehetőséget hagyott ki Farkas, Herczeg sőt Svedyuk is, de aztán ő egy félóra elteltével betalált, Herczeg beadását lőtte a hálóba, 1-0. Továbbra is a mieink maradtak támadásban, ismét adódtak helyzeteik, de gól nem szülelett. Aztán a 70. perc óriási változást hozott. Egy kapu előtti jelenetnél a JFC védője Ilkovics ütközött kapusával, Menczeles Ivánnal, de mivel egy tállyai játékos is elesett, a játékvezető piroslappal „jutalmazta” ukrán légiósunkat. Mellékbüntetésként meg a 11-es pontra mutatott. Sőt, egy mérkőzésről el is tiltják! A büntetőt a Tállya játékosa értékesítette és 1-1-re alakította a mérkőzés állását.

A júniusban életbe lépett szabály szerint, nem kell alkalmazni tripla büntetést! Azaz: „Csak akkor kell kiállítania a vétkest, ha szándékosan szabálytalankodott, azaz nem a labda megszerzésére tett kísérlete sült el rosszul…” – írja a szabályzat. No de itt nem erről volt szó.

Egy jó tízperc múlva ismét a játékvezető vált főszereplővé. Történt, hogy a vendégvédők egyike letalpalta Svedjukot, de a síp néma maradt. Ezt szóvá tette csatárunk, amire rögtön villant a piros, és ő is mehetett zuhanyozni. A hátralévő időben még mindkét együttesnek akadt helyzete, de a mérkőzés eredménye már nem változott.

Jászberényi FC-Tállya KSE 1-1 (1-0)

– Az első félidőben kellett volna eldöntenünk a mérkőzést, hiszen legalább öt ziccerünk volt. A 2. játékrészben sem játszottunk rosszul, de a két kiállítás megbontotta a csapategységet, és így nem tudtuk megszerezni harmadik győzelmünket – nyilatkozta a mérkőzés után Arany László vezetőedző. E döntetlennel együtt is – jobb gólaránnyal – a JFC áll az élen. Augusztus 25-én, szombaton az eddig veretlen Füzesgyarmat vendége lesz a berényi legénység.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?