Kiállítás világjáró magyarjainkról

„Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” – vallotta Vörösmarty Mihály és ez A legnagyobb magyar és reformkori kortársainak nyomában című kiállítás mottója is. A 30 tablóból álló történelmi ismertetőt egész júliusban meg lehetett tekinteni a Pájer Antal Művelődési Házban. A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület által szervezett kiállítás a 19. századi emigrációval foglalkozik világszerte.

A 15 éve működő közhasznú egyesület hite szerint a történelmi emlékhelyek feltárása az egyetemes kultúra kiemelkedő része. Betekintést kíván nyújtani az európai magyar emlékhelyekbe, olyan lenyomatokba, melyeket világjáró magyarjaink, utazóink, művészeink, tudósaink hagytak.

A kiállítás bevezetője leszögezi, hogy mindannyian történelmi-politikai kényszerűségből választották az emigrációt. Középkori tündöklésünket – gondoljunk csak az Árpád-, az Anjou- vagy a Hunyadi-korra – követően számos alkalommal le akarták törni népünk életképességét. Batu kán, az Oszmán Birodalom, a Habsburg-dinasztia, az Antant államai, a Német Birodalom vagy a szovjetek mind intéztek országunk ellen végzetesnek gondolt csapást. A porból mindig újraépítkező szellem azonban népünk lelkének velejárója, mindig új élet sarjadt az üszkös romokon. Albert Camus tollából tudjuk, 1956-ban milyen tisztelet övezte világszerte igazságos küzdelmünket. Mindennek a szellemiségnek állít méltó emléket a harminc átlátható, informatív, gazdag képillusztrációval elkészített történelmi tabló.

Az itáliai emlékhelyek sorra veszik Széchenyi István utazásait, a Liszt Ferenc-emlékhelyeket. Az Egyesült Államokról szóló tabló bemutatja a kinti Kossuth-szobrokat, a Kossuth Házat, az amerikai emigráció állomásait. Az angliai kitérő számos utazót bemutat: Szerelmey Miklós vállalkozó, Kossuth Lajos követe, Pulszky Ferenc, Kmety György, a magyar emigráns tisztek mind kaptak emlékhelyeket Londonban. Mészáros Lázár sírja is Angliában található.

Gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós angliai és franciaországi utazásainak is emléket állít egy tabló. Párizs Jókai Mórral kapcsolatban is említésre kerül, ahogy a Párizsi Magyar Egylet és az ottani Kossuth-emigráció emlékhelyei is. Kossuth Zsuzsanna országos főápolónő útját szintén nyomon követhetjük Sátoraljaújhelytől New Yorkig. A legnagyobb magyar utazásai egy harmadik irányból is fontosak: Széchenyi kitekintést tett kelet felé, a tablók beszámolnak erdélyi, görögországi és törökországi útjairól.

Taczman Mária

Taczman Mária

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?