Érmek a sziluett VB-ről

A sziluett lövészet nem más, mint fémtárgyakból készült állatokra való célzás. Így érthetően könnyebb az értékelés is a klasszikus lőlaphoz képest, hiszen ha leesett a kiválasztott cél, akkor biztos, hogy eltalálták, ha nem akkor pedig nem értékelhető az eredmény.

A fent leírt világversenyre, azaz a Finnországban rendezett XIII. IMSSU Sziluett Világbajnokságra utaztak ki a Jászberényi Honfoglalás LLK versenyzői, mint a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség válogatott tagjai. A Hábencius Ferenc vezette, LLK öt fős csapattal képviselte megyénket és városunkat Finnországban. A berényiek célja az volt a kiutazás előtt, hogy a 12 napos versenyen, a világ első tíz lövője közé kerüljenek.

Nos, ezt bőven túl is teljesítették, hiszen a csapat három tagja a dobogóra is felállhatott. A felnőttek mezőnyében Hábencius Ferenc pisztoly kategóriában az 5., míg Ifj. Hábencius Ferenc ugyanebben a számban, a 6. helyen végzett. Kovács Lajos (ülő) sziluett pisztolyban bronzérmes lett. A junioroknál Trájer Szabolcs sziluett puskával (100 m) ezüstérmet szerzett, Kun Gábor pedig (100 m) sziluett pisztoly lövészetben állhatott szintén a dobogó 2. fokára.

Mint azt Hábencius Tamás edző elmondta, ez a kitűnő eredmény egyben azt is eredményezte a jászberényi sportlövők számára, hogy az IMMSU világszövetség jövő évi Franciaországban rendezendő Európa-bajnokság meghívójával térhettek haza.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?