Ricsike örült a Ladásoknak

Önzetlen, önkéntes civil összefogással rendeztek Ladás felvonulást július 26-án, este Jászberény utcáin. Az eseményt azzal a céllal hozták létre, hogy mosolyt csaljanak a 16. születésnapját ezen a napon ünneplő, tartósan beteg Farkas Ricsike arcára.

A történet az édesanya közösségi hálón megjelent kérésével kezdődött. Szerette volna Ricsit, közelgő 16. születésnapján egy Ladás felvonulással meglepni. A család hosszú éveken át használt egy fehér Ladát, amit a fiú megszeretett, és azóta is kedvenc autómárkája. Néhány barátot, ismerőst gondoltak a Farkas szülők összegyűjteni, akiknek még Ladája van és egy kis élményautózással kellemes perceket szerezni gyermeküknek, hogy megfeledkezhessen a gondokról.

A közösségi térben aztán szerte az országban számtalan helyre eljutott a kérés, és a Lada márkához kötődő rajongók közül néhányan önzetlen segítő szándékkal közösségi esemény szervezésébe fogtak.
A megmozdulás motorjai Burghardt Róbert, Horváth Géza és Kónya Sándor voltak, akik személyesen egyeztettek helyszínről, engedélyekről, útvonalról a hivatalokkal és hatóságokkal. Kapcsolatot tartottak a családdal és azzal az egyre szaporodó Ladás közösséggel, amelynek tagjai jelezték, hogy eljönnek szebbé tenni Ricsike szülinapját.

Aztán elérkezett ez a júliusi csütörtök délután, és a Borsóhalmi út melletti réten kezdtek gyülekezni a Ladák az ország minden részéből: széria autók, felmatricázott rally versenygépek, tuningolt masinák. Szépen beparkoltak egymás mellé, ami látványnak sem volt utolsó. Arra senki sem számított, hogy ekkora csapat gyűlik össze ezen az egyszerű hétköznapon, időt és benzint nem sajnálva, pusztán jó szándékból örömet szerezni. Felemelő érzés volt ott lenni!

Bordó Ladában érkezett a helyszínre Farkas Ricsi a szüleivel, a sokaság félkörben állva, együtt énekelve kívánt boldog születésnapot a könnyekig meghatódó fiatalembernek. Ezt követően a közel száz Ladából álló konvoj felvonult, tett egy kört a várost átszelő főúton. Az autós felvonulás élén a Ricsit szállító Lada haladt. Az utcákon sokan figyelték és integettek a színes, nem mindennapi menetoszlopnak.

Visszatérve a kiindulópontra ki-ki átadta ajándékát, saját kézzel készített tortát, egyedi autós relikviákat, játékokat, könyveket és temérdek jó kívánságot a születésnaposnak.

Megindító és megható volt látni az önzetlenül összegyűlt embereket, akik kizárólag azért jöttek el, hogy egy élménnyel ajándékozzák meg és mosolyt csaljanak Ricsike arcára.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?