Szent lámpások Kalotaszegen

Kalotaszegen a Mérai tánc ünnepén, a megjelent érdeklődők előtt mutatkozott be először nyilvánosan a Szent lámpások program július 23-án, vasárnap.

Váradi Levente a kezdetektől a „Fölszállott a páva…” televíziós produkció hivatalos fotográfusa, méltán elismert táncos fotográfus, kinek Zsuráfszky Zoltánnal közösen jegyzett Gyimestől-Chicagóig című kötete – mely a Magyar Nemzeti Táncegyüttes útinaplója –, idén tavasszal jelent meg, s Jászberényben legutóbb a Jászberényi Hagyományőrző Együttes zászlószentelését örökítette meg. 2017-ben dolgozta ki ezt az egyedülálló programot, mellyel nem kisebb célt tűzött ki az alkotó, mint a fotográfia eszköztárával szemléltetni a határon túli magyar népi kultúra élni akarását. Ehhez a program fókuszába azokat az egyéniségeket állítja, akik munkájukkal segítik a kárpát-medencei magyarság kultúrájának megőrzését, a küzdelmet és örömöt-bánatot egyaránt. Így maga az alkotás, a megvalósuló eredmény, közös munka, nem öncélú fotózás, remélve azt, hogy a jövőben a világhálón elérhető közkinccsé fog válni az egyre gyarapodó, készülő anyag.

Az első körben az elszakadt magyar nyelvterület néprajzi feldolgozása, megörökítése a cél. Ehhez többek közt olyan helyi hagyományőrzőket, zenészeket, táncosokat sikerült megnyernie, mint Pál István Szalonna (Budapest), Varga Zoltán László (Méra), Bodor Tibor (Gyimesfelsőlok), Vaszi Levente (Kóstelek), Bogdán Gatu Klára (Magyarfalu), Nyisztor Ilona (Pusztina). Valamint többek közt olyan alkotók álltak a megvalósítás mellé, mint Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, Dr. Bolvári Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorhelyettese, Novák Péter filmrendező, műsorvezető, Bodán Tibor, a Magyarság Háza programszervezője, Kelemen Gábor, a Csángó szeretetszolgálat vezetője, Dobozi Róbert, a Moldvai Magyarságért Alapítvány elnöke, Kocsán László jászberényi hagyományőrző a program mentora, még a program szakmai segítője a jászberényi Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület.

Ezen sorok írója által moderált beszélgetésen részt vett a program kidolgozója, Váradi Levente fotográfus, a helyi szervezők részéről a Kalotaszeg Legénytársulat vezetője, Varga Zoltán László mérai tánctanár és Bogdán Tibor, a Magyarság Háza programszervezője. A majdnem egyórás bemutató alatt igyekezett mindenki röviden, lényegre törően bemutatni magát a programot, az abban vállalt szerepét, az előttük álló feladatokat, kiemelve rohanó világunkban a program néprajzi jelentőségét, hagyva időt a kérdések feltételére. Az előadók egyetértettek a program segítésével, az együtt dolgozás, a közkinccsé tétel fontosságával. Bízunk benne, hogy a program nemsokára Jászberényben is bemutatkozik.

Szerző: Kocsán László

Vélemény, hozzászólás?