Rajtra kész a focicsapat

Városunk csapatai közül legkorábban a futballisták rajtolnak, így természetes, hogy a Jászberényi FC háza táján néztünk szét először.

Mint minden sportágban, a focistáknál is a játékosok és az edzők is szabadságon vannak a nyári szünidő alatt, a klubvezetők viszont intenzíven dolgoznak, hogy minél ütőképesebb csapatot tudjanak összerakni. Legfontosabb lépésnek a JFC elnöksége az edző kijelölését tartotta szem előtt. Több jelölt közül, továbbra is Arany László kapott bizalmat. Munkáját továbbra is Deszatnik Péter segíti. A kapusedző szerepét pedig Rézsó Péter, a megyeszékhely kiváló játékosa látja majd el.

Szinte minden alakulatnál természetes a „játékos mozgás”, így a JFC-nél is. Nos, a csapatkapitány Mile Krisztián befejezi pályafutását és a civil életben kíván a jövőben boldogulni. De mint hírlik, Tiszafüred megyei I. osztályú gárdájánál fog úgymond levezetni. Turi Dániel visszatér az ESMTK-hoz, Lukács Richárd Cegléd NB II-es együtteséhez szerződik. Patócs Richárd is távozik, mivel a Debreceni Egyetemre jár, így „kötelező jelleggel” oda igazol, Tisza Kálmán pedig visszatér Szolnokra. Továbbá Kürti Zsolt, Kis Balázs és Nagy Richárd is eligazolt a JFC-től.

Az viszont már biztos, hogy a két kapus, Miski Zoltán és Menczeles Iván továbbra is a JFC játékosa marad, miként Hevesi-Tóth Tamás, Lékó Gergő, László Krisztián, Bálint Artúr, Ludasi Martin, Szanyi Krisztián, Fejes János és Farkas János is. A felnőtt kerettel kezdte meg a felkészülést a következő idényre a tavasszal már az NB III-ban is szerepet kapó Borics Levente, valamint Csúzz Martin. Visszatér Heczeg László csatár a III. ker. TTV-től, valamint a jászsági származású Szanku Kristóf is, aki Taksony megye I. osztályú csapatában játszott. A 19 éves középpályás, Győrfi Benedek pedig a REAC-tól érkezik. Ugyancsak megállapodtak Szőllősi Ferenccel is, aki 2017-ben félévet már nálunk töltött. A Honvédban nevelkedett, remek rúgótechnikával rendelkező játékos pályafutása során éveket töltött az NB II-ben, Az elmúlt szezonban – Cigánd színeiben – 12 gólt szerzett. Egy igazi karmestert is Jászberénybe csábítottak, aki nem más, mint (az egykori jászberényi edző fia) Sándor István. A 32 éves játékos többek között Tatabányán, a Honvédban, Fehérváron, Budaörsön, Balmazújvárosban játszott. Bajnokságot nyert a Nyíregyháza együttesével, vezére volt a két éve remeklő Soroksárnak. A legutóbbi évadot a Cegléd gárdájánál töltötte.

Rajta kívül újabb rutinos játékossal sikerült megegyezniük a folytatást illetően. A 24 esztendős Szemere Balázs (jobb hátvéd) öt éven keresztül Diósgyőrben nevelkedett, majd Kazincbarcikára szerződött, míg tavaly augusztus végén Putnokra igazolt. A támadósort is sikerült megerősíteni, a 22 éves Svedyuk Alex személyében, akit a harmadosztály leggyorsabb balszélsőjének tartanak. Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú fiatal támadó korábban már szerepelt ugyan Békéscsabán, ám azt követően hazatért Kárpátaljára és csak idén tavasszal jött vissza a Cigánd együtteséhez. Szintén a Kárpátaljáról érkezik Jászberénybe a 23 éves középhátvéd, Ilkovics Miklós is.

A Jászberényi FC felkészülése június 21-én, Jászberényben kezdődött, majd – hasonlóan a korábbi években -, az ausztriai edzőtáborban folytatódott. Természetesen edzőmérkőzésekkel próbálja Arany László összekovácsolni új csapatát. Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: Monor – JFC 4-2, (edzőtábor előtt) Pápa – JFC 0-2, Balmazújváros – JFC 0-0, Dabas – JFC 1-1, BKV Előre – JFC 1-4, valamint az NB II. egyik legjobb csapatával: Békéscsaba – JFC 1-1.

– Játékoskeretünk véglegesnek mondható, azaz rajtra kész futballcsapatunk, de ezzel együtt is, még sok tennivalója van az edzői stábnak az összekovácsolást illetően. Centerpályánkon az újonnan ültetett fű szépen zöldül ugyan, de sokat kell még erősödnie. Így valószínű, hogy az őszi forduló mérkőzéseit továbbra is Gyöngyösön játsszuk, amikor mi vagyunk a pályaválasztók – mondta el dr. Gottdiener Lajos, a JFC elnöke.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?