Pazar képek a kamionból

Világot látni remek dolog. Némiképp talán csökkenti az élményt, ha az utazó hivatásából fakadóan globetrotter. Bartus István kamionsofőr ez utóbbi kategóriába tartozik, még akkor is, ha saját bevallása alapján ő csak teherautót vezet. Hitvallása szerint a másfél évtized alatt legyűrt sok ezernyi kilométer után sem csak rutin számára ez a munka.

Óhatatlanul felmerül bennem a gondolat, ha muszáj utazni, egy idő után ezt is csak megunja az ember…
Bevallom, én sem élvezem mindig felhőtlenül a „kirándulást”, de igyekszem megtalálni minden útban a szépséget, meglátni a különlegeset. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni: lehet az egy virágos mező, szokatlan formájú szikla, felhő, érdekesen kanyargó út, vagy bármi más különlegesség.

Aki követi a Facebookon az tudja, hogy ezek a benyomások nemcsak a sajátjai, mert megosztja azokat ismerőseivel is fantasztikus fotóin.
Köszönöm a pozitív kritikát, de csak igyekszem megörökíteni a látottakat, és örömet okoz, ha így mások is részesülhetnek a látnivalókban. Eleinte sokat szomorkodtam amiatt, hogy hiába járok itt, hiába látok bármit, ha nincs kivel átélni, szinte mit sem ér az egész. A digitális átállás kicsit feledésbe merítette kedvenc elfoglaltságomat, és idő kellett ahhoz is, hogy kialakulhasson ez a globális háló, amin szinte a világ végéről is az otthoni közösségben van a vándor. Végül, és nem utolsó sorban az is egy szempont, hogy ezzel a hobbival némiképp változatosabbá tudom tenni a sokszor monoton napjaimat.

Az látszik a képeken, hogy ezek nem csak szimplán elkattintott felvételek, hanem tudatosan megkomponálta őket – feltételezem jelentős utómunkával. Honnan a tudása a fotózáshoz?
Amit tudok, azt autodidakta módon tanultam. Még az ősidőkben kaptam egy gépet a nagynénémtől, akkor szerettem bele a fényképezésbe. Természetesen az még filmes, teljesen manuális masina volt, akkor ragadtak rám az alapok. Hozzáteszem, a régi objektív még ma is tökéletesen működik, szerintem azzal tudom a legjobb képeket készíteni. Ezután kis, kompakt gépeim voltak csak. Amikor megvettem az első okostelefonomat, azzal tudtam ismét eredményesen kattintgatni. Meglátok valami érdekes dolgot, előkapom a telefont és már rögzül is az emlék. A legújabb szerelmem egy Canon gép, mostanában inkább ezt használom. Még persze sokat kell tanulnom, kiismerni a csínját-bínját. Ami az utómunkákat illeti, abban is próbálok fejlődni. Beszélgetek fotós ismerősökkel, tanulok a kritikákból. Például a Gurushot fotós oldalra feltöltött képeim nézettsége sok mindent elárul arról, melyek a jobban sikerült fotóim.

Tehát, ha jól értem ezen az oldalon mindenki megtekintheti a fotókat.
Igen, ez egy bárki számára elérhető fotós honlap. Szavazni, feltölteni csak regisztrált tagok tudnak, de bárki nézelődhet. Érdemes belekukkantani, fantasztikus felvételek láthatóak itt amatőr és profi fotósoktól. Lehet szavazni, rajongókat szerezni, előbbre lépni a „ranglétrán”.

Van kedvenc képe?
Sok kedvencem van, még olyan is, ami a többség számára nem közérthető. Nem feltétlenül tetszik az, amire legtöbben szavaznak, de azért érzem, hogy némelyik munkám tényleg jól sikerült. Szeretem fotózni a természetet, ahol a színek dominálnak. Igaz a fekete-fehérnek is van sajátos vonzása, és egyre több témában szeretném kipróbálni magam. Szinte mindenben ottrejlik a szépség! Isten teremtményei; emberek, állatok, hegyek-völgyek, patakok, tenger, a madarak, és különösen a növények állnak közel a szívemhez. Talán nem véletlen, hiszen eredetileg kertészként végeztem.

Ahhoz képest szakmailag jó messzire került. A kamionozás némiképp pergősebb foglalkozás.
Az attól függ, honnan nézzük! Pergős, amikor hajtani kell, hogy időben odaérjünk, cammog az idő, amikor állni, várni kell. Többek között ezért is jó elfoglaltság a fotózás. A kötelező pihenő idők, vagy egyéb dologtalanság ideje alatt a nálam lévő laptoppal meg tudom szerkeszteni a képeket, ami nem kevés időt vesz igénybe.

Hová fuvaroz, mennyi ideig tart egy „kanyar” itthonról hazáig?
Tíz-tizenegy napos utak az általánosak, de utóbb erre sem számíthatok biztosan, mint megannyi másra sem. Szinte csak Nyugat-Európába szállítunk: Ausztria, Németország, Benelux államok. Néha Svájc, Olasz- vagy épp Spanyolország, nagyritkán az Egyesült Királyság. De sajnos utóbb legtöbbet a számomra nem túl szimpatikus franciákhoz kell járnom. Régebben kifelé festett gépalkatrészeket szállítottunk, most pedig járműelektronikai alkatrészeket. Visszafelé szinte bármit, amit a fuvarszervező cégnek optimálisan sikerül megszervezni.

Van ahová szívesebben szállít?
Leginkább a délvidéki országokat kedvelem, leginkább Olaszországot és Spanyolországot. Az arrafelé élő emberek valahogy közelebb állnak a habitusomhoz. Bár utóbbi jó messze van, de délről ott a tenger, északról az óceán, és az odavezető francia rész is bocsánatos, mert a Riviéra mesébe illő. Régi megállapításom, hogy az emberfia akkor kezd korosodni, ha már a vízpart helyett a hegyekbe kívánkozik…Én még mindig vízpart párti vagyok, de már a hegyek is egyre inkább elbűvölnek. Így már azt is kijelenthetem, hogy imádom az Alpokat, legyen az Ausztriában, Svájcban, vagy Olaszországban. Németországban Füssen, és Pfronten környéke ötvözi leginkább ezeket az adottságokat. Eddig sokat jártam arra, talán ezért lett számomra favorit.

Ezek szerint néha jut idő városnézésre is.
Nem igazán. Sajnos a településeket jobbára csak messziről, vagy átutazóban láthatom, illetve csak az indusztriák, vagyis a pihenőhelyek látnak vendégül. Ha úgy jön ki a lépés, akkor szívesen turistáskodom nagyobb séták erejéig is. A régi épületek, templomok, hidak lencsevégre kívánkoznak.

Minden kamionosnak van a tarsolyában néhány sztori. Megosztana ezekből valamit az olvasókkal a beszélgetésünk záróakkordja ként?
Jó, vagy rossz történetre gondol?

Mindkettőből mondjon egyet-egyet.
A kevésbé kellemes történet talán nem meglepően migránsokkal kapcsolatos. Német rakománnyal Angliába tartottam, és a behajózást megelőző tortúra legvégső állomásán akadtam fenn a sorozatos mulasztásoknak köszönhetően. A felrakó nem plombázott, és hiába jelzett a CO2 szonda a franciáknál, hiába vizsgálták át az autót, nem találtak semmit. Az angolok is „lazáztak”, csak a hajó előtt szolgáló kutyáik teljesítették a szolgálatukat. Így már sajnos csak angol felségterületen derült fény a CO2 érték okozóira, amikor felnyitották a rakományt. Öt embert hámoztak ki a lezárt bútoros csomagokból. Az ártatlanul átélt büntetőeljárás pedig nem kevés fejfájást okozott, sok időt, és pénzt emésztett fel, a rengeteg álmatlan éjszakáról nem is beszélve!

Jobb is ezt feledni! Inkább jöjjön a vidámabb történet!
Még anno a filmes fotózás hőskorában történt, hogy barátaim házasságkötéséről, és az azt követő lakodalomról szerettem volna méltó emlékképeket készíteni. Az esemény közepén a jó kis Zenit-ben visszacsévélésnél megakadt a film. A Tiszti klubban hol találok sötétet? Kimentem hátra a bozótosba, ahol tökéletes sötét volt a művelethez. De mit ad Isten! Épp amikor kihúztam a tekercset, akkor kanyarodott be egy autó, és a lámpáival szépen végigpásztázta a negatívot. Szerencsére nem lett százszázalékos a kár. Az bosszantotta az ifjú párt, hogy én, mint lelkes amatőr jó pillanataikat kaptam el, és pont azok kerültek premier előtt reflektorfénybe…Szerencsére ez manapság már nem fordulhat elő, maximum valami jó kis mágnesesség tud hibát okozni. Mint majdnem minden múltbéli történet ez a bosszúság is megszépülve, kedves emlékké szelídült.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?