A Csángó Fesztivál nyitottsága

Augusztus hónapról legtöbbünknek a Csángó Fesztivál jut eszébe. Ilyenkor felbolydul a város, közvetve vagy közvetlenül, de mindannyian az esemény részesei leszünk. Szűcs Gábort, a rendezvény igazgatóját kérdeztünk milyen lesz a XXVIII. Csángó Fesztivál, hol tartanak az előkészületekkel.

Az interjú előtti percekben éppen az egyik jászberényi vállalkozóval egyeztetett telefonon. Feltételezem, a szponzorációról szólnak a céges tárgyalások ezekben a napokban.
Így van, nincs megállás utolsó pillanatig próbálunk felajánlásokból forrásokat találni. Az eddigi szponzoraink továbbra is segítségünkre vannak, de természetesen a további lehetőségeket is kutatjuk. Azt gondolom, hogy ez a fesztivál a támogatóknak is erős reklámarculat, de azt is el kell fogadnom, hogy ha valamely cég, vállalkozó nem lát ebben olyan értéket hogy támogassa rendezvényünket. A kulturális szféra ilyen jellegű támogatása sajnos elég szerény városunkban.

Önkormányzati, állami támogatással milyen mértékben számol idén a fesztivál?
Az önkormányzattól első körben kevesebb támogatást kaptunk, de ígéret szerint egyéb forrásokból majd mégis meglesz a tavalyi támogatási összeg, amely 14 millió forint. Ez elengedhetetlen a fesztivál alap költségeihez, ahhoz hogy elinduljon a több napos értékmentő programunk. Az Emberi Erőforrások minisztériuma évek óta anyagi segítséget nyújt a Csángó Fesztivál – mint kiemelt fesztivál – megszervezéséhez. Ezeken kívül egyéb pályázati forrásokból (Nemzeti Kulturális Alapprogram, Bethlen Alap) is hozzá tudunk járulni a színvonalas lebonyolításhoz. Ezek mellett nagyon fontos a már említett szponzorok jelenléte, a jegybevétel, illetve a népművészeti vásárból befolyó összegek. Program kínálatunk szerintem idén is gazdag, törekszünk megtartani ez eddigi színvonalat.

Amennyiben több pénz állna rendelkezésükre, elsősorban mire költenék a fesztivál komfortosabbá tételének érdekében?
Rengeteg tételt fel tudnék sorolni, elsődlegesen még profibbá tenni a résztvevők és természetesen a vendégek itt létét. Sok olyan probléma van, melynek megoldása nem egyszerű, és nem rajtuk múlik. Örök gondunk a szálláshely kérdés. Nem csupán a fellépőket, de az ide látogató érdeklődőket sem tudjuk elhelyezni a városban. Az elmúlt évhez hasonlóan, most is kénytelenek vagyunk egyéb településeken elszállásolni a hozzánk érkezők nagy részét. De még lehetne beszélni egyéb infrastrukturális gondokról. Azt látni kell, hogy ez a fesztivál látogatottságban is dinamikusan fejlődik évről évre, bizonyos szempontból kinőtte a várost. Ez nem baj egyáltalán, de törekednünk kell a problémák megoldására, ha tartani akarjuk a fesztivál nívóját.

Hogy stílusosak legyünk, tavaly már kaptunk ízelítőt az ízek utcájából. Hagyománnyá válik a gasztronómiai szolgáltatás a Csángó Fesztiválon?
Az ízek utcája idén is jelen lesz, sőt választékban kicsit bővíteni akarjuk. Borok, pálinkák, sonkák, sajtok mellett hagyományos népi étel jellegű készítmények, különböző lepények, kürtős kalács, magyaros egytálételek hivatottak csillapítani a fesztiválozók étvágyát.

Fellépők létszámában hogyan alakul az idei esemény? Mely országokból érkeznek csoportok?
A tavalyi évhez hasonló létszámmal számolunk. Nem hívtunk annyi csoportot a már fent említett hiányosságok okán. Az erdélyiek, moldvai és gyimesi csángók mellett érkeznek vendégek Törökországból, Szerbiából, Mexikóból illetve lesz szenegáli csoportunk is. Érkeznek hozzánk Felvidékről , Vajdaságból táncosok, hazai kiváló zenészek, együttesek, azt gondolom , hogy sok olyan program lesz melyet érdemes lesz megnézni.

A napok számában viszont bővült az idei fesztivál.
Igen, idén már augusztus 7-én elindul programkínálatunk. Ezen a keddi napon láthatja újra a közönség a Jászok című történelmi dal- és táncjátékot, amely másfél éve már nagy sikert aratott Jászberényben. Újra át lehet élni a kiváló táncosokkal, zenészekkel, kórussal közösen létrejött műsor adta élményt. A hivatalos megnyitó a külföldi együttesek bemutatkozásával szerdán történik majd a Főtéri nagyszínpadon, melyet mindenki ingyenesen figyelemmel kísérhet. Az ízek utcája is útnak indul ezen a napon, csütörtöktől pedig a népművészet vásár is életre kel.

Érdekesnek ígérkezik a Somnakaj című musical.
Csütörtökön látható e nagyon kivételes értékkel rendelkező program. Három-négy évvel ezelőtt néztem meg a Nemzeti Színház színpadán, azóta gondolkodom hogy elhozzuk a fesztiválra. A roma kultúra sokszínűsége, életérzése benne van ebben a műben, el kell jönni , látni, hallani, élvezni kell ezt a produkciót is. A pénteki Páva gálát szintén kiemelném. Gyermek és felnőtt szereplők lesznek színpadon a televíziós vetélkedő legjobbjai közül. Nekünk ez a gálaműsor évről évre fontos, hiszen itt tudunk találkozni azon kivételes tehetségekkel, akik nem”celebek”, de mégis kiemelt szerepet töltenek be már most nemzeti kultúránk ezen területén.

Az éjszakai koncertek mindig nagyon népszerűek. Kik muzsikálnak idén a Víz utcai éjszakában?
Vannak visszatérő vendégeink, mint például az autentikus „Szalonnáék” vagy újak, mint a Zűrös zenekar, akik populárisan feldolgozott népzenét hoznak. A Parno Graszt zenekar ismét eljön hozzánk, akik a Szabadtéri Színpadon lesznek hallhatók-láthatók. Esténként várjuk az érdeklődőket táncházainkban is.
Éjszaka talán már nem részesei a népzenének a gyerekek, de úgy látom számukra is lesz bőven program.
Egész hétvégén lesz Aprók tere a szigeten népi játékokkal, kézműveskedéssel, de a vasárnapi nap szól majd elsősorban a gyerekekről. Délután a sziget színpadán a kicsiknek szóló előadásokat láthat a közönség.

Ifjak és örökifjak látogatják a fesztiválhoz köthető táborokat is. Lehet még jelentkezni?
Az Aprók táborába mintegy hatvan jelentkezővel már betelt a létszám. A Nemzetközi Táncház és Zenésztáborunk is teljes lesz, közel 130 fő érkezik hozzánk, hogy itt tanuljon néptáncot és népzenét.

Tavaly nagy sikere volt a Csángó falu kiállításnak. Idén is számíthatunk valami hasonló ismeretterjesztő tárlatra?
A csángó szoba berendezését bemutató kiállítást most továbbfejlesztjük. Bemutatunk majd a helyszínen szokásokat, a csángók által használt gyógynövények elkészítési folyamatát, csángó meséket hallhatnak az érdeklődők. Így a színpadon látható táncok mellett lehetőség lesz interaktív módon betekinteni a még élő archaikus csángó kultúra mélységeibe. Ugyancsak érdemes lesz részt venni a Kárpát-Haza Konferencián, ahol érdekes, változatos napokat élhetnek át a résztvevők. Igyekszünk a Csángó Fesztivált minél inkább nyitottá tenni, ezáltal sok lesz az ingyenes program is. A belépős események is megfizethető árúak, érdemes részt venni rajtuk, hiszen remek produkciókat láthatnak a XXVIII. Csángó Fesztivál színpadjain, táncházaiban. Várunk mindenkit nagy szeretettel a rendező Jászság Népi Együttes nevében , és ezúton is kérem a városlakók türelmét, megértését bizonyos útszakaszok lezárásával kapcsolatosan!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?