Egy szimpózium húsz éve

Idén tavasszal huszadik alkalommal rendezték meg a Természettudományi Diákszimpóziumot a Lehel Vezér Gimnáziumban. A program egyik alapítójával, Csörgő Terézia nyugalmazott tanárnővel, és a hátrahagyott hagyományokat mai napig ápoló Berkóné György Ildikóval beszélgettünk.

Húsz év rengeteg idő, hogyan telt ez a szimpózium történetében?
CS. T.: Vissza kell mennünk 1998-ba, amikor az első nyolcévfolyamos osztály már közeledett a végzős évhez, vizsgadolgozatot, beszámolót kellett készíteniük biológiából. Akkor úgy gondoltuk, kihasználjuk a minden év májusában megrendezésre kerülő természetvédelmi hónapot, legyenek a diákokat a főszereplők. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanekkor Vidra Tamás és Kovács Norbert egykori diákjaim az Élővíz Természetvédelmi Egyesület vezetői jöttek egy ötletükkel, s a két dolog találkozott. Azt mondták, csináljunk olyan természettudományos találkozót, tapasztalatcserére alkalmas szimpóziumot, ahol a diákok bemutathatják munkájukat, eredményeiket, kutatásaikat, bármit, ami csak érdekli őket. Nagy András igazgató úr nagyon támogatta a dolgot és segített bennünket mindenféle módon, melynek köszönhetően 1999 júniusában meg is tartottuk az első szimpóziumot Jászapáti, Jászberény (LVG, Liska, Klapka) és Mátrafüred iskoláival karöltve. Így történt, hogy a diákjaink egy része a vizsgadolgozatot előadás keretében mutatta be. A gyerekek élvezték, mi is élveztük a programot, s rádöbbentünk, hogy ennek van értelme és a következő évben már meghirdettük a megye általános és középiskoláiban, sőt a Tápióság intézményeiben is.

A megyén túlról is érkeznek diákok a tudományos eseményre?
CS. T.: Néhány év elteltével, talán 2005-ben, amikor kialakultak a régiók már nem csak a megyebeli iskolák, hanem Debrecen, Mátészalka, Kazincbarcika, Kiskunhalas diákjai is csatlakoztak. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy mi is hírét vittük a szimpóziumnak ott, ahol más iskolák tanáraival találkoztunk. Erre jók voltak a különböző versenyek, a szaktanári továbbképzések és ez így folytatódott egészen 2018-ig.

Berkóné tanárnő mikor vette át a rendezvény szervezését?
CS. T.: A 2008-as évben már közösen szerveztük, ekkor nyugdíjba mentem, s szerencsére Ildikó, aki szintén tanítványom volt, aktívan átvette a szervezést. Ő volt az, aki nélkül nem lett volna húszéves története a szimpóziumnak, mert ez nem kis munkával járó rendezés. A két fiú, Tamás és Norbert változatlanul benne vannak a szervezésben, élvezik is a mai napig, és azon túl, hogy zsűriznek, a szállásokon programszervezők, felügyelők, előadásokat tartanak. Ez a hármas csapat, akiknek köszönhetően a néhány hete lezajlott szimpózium is létrejöhetett.

Milyen szempontok alapján zajlik a zsűrizés?
B. Gy. I.: Nem első, második, harmadik helyezett van, hanem például kiemelnek legötletesebb előadást, legjobb terepmunkát, egyéni, vagy legjobb páros előadó, legjobb kérdező diákot. Ezekből a felkészülésekből nemcsak a szimpóziumon profitálhatnak, később is nagyon sokszor előfordult, hogy a diákok felhasználták a dolgozatokat, nemcsak lezajlott a szimpózium és kész, visszatérők voltak a témák az életükben.

Milyen változások mentek végbe ez alatt a húsz év alatt? Miben tér el az idei szimpózium az elsőhöz képest?
CS. T.: Ami állandó, hogy másfél napig tart a program. Talán az elsőn még nem így volt, de rájöttünk, hogy másfél napnál tovább nem érdemes tervezni, hiszen délután már mindenki igyekezett haza.

B. Gy. I.: Az a mai napig változatlan, hogy az első nap lezajlanak az előadások, este pedig elfoglaljuk a szállást, ami 2015-ig az Öregerdei Ifjúsági táborban volt, azóta pedig a négyszállási Sasközpontban. A második nap programja a terepgyakorlat, mely olyan értelemben változó, hogy minden évben máshová kerül szervezésre. Mindig forgóban, más-más területre megyünk, tehát ugyanoda egymás utáni években soha. S mondhatjuk, hogy fél nap is elég arra, hogy az ittlévők kicsit betekintsenek a Jászság természeti szépségeibe, értékeibe

CS. T.: Természetesen a jelentkező iskolák és az előadások száma is folyamatosan változik. Változik a zsűri összetétele. A két állandó, már korábban említett zsűritagon kívül mindig csatlakozik hozzájuk valaki új. Ami változott még, kezdetben a természet- és környezetvédelem témaköre volt a feldolgozandó, ma már eljutottunk oda, hogy a természettudomány egészéből merítenek a diákok. Előkerültek már fizika és kémia témák, egészséggel kapcsolatos témák, aktualitások, mint például az év fája, az év madara vagy volt előadástéma a madárinfluenza is, s természetesen a természetvédelem, környezetvédelem. Borzasztóan széles skálán mozognak az előadások. A diákok – akik között évről évre vannak visszatérő előadók – mindig ráéreznek az érdekes témákra. Változás még, hogy egyre fiatalabb tanárok hozzák el tanítványaikat, és ez örvendetes. Reméljük, hogy még legalább ennyi éven át folytatódhat ez a rendezvény.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?