Irány a világbajnokság

A tavaszi, nyolc állomásból álló versenyszezon utolsó két kiemelt versenyén is remekeltek a Jászberényi SE Kondor ITF Taekwon-doo Szakosztály sportolói.

Június 2-án Esztergomban rendezték a WAKO Utánpótlás Kick-Boksz Magyar Bajnokságot, ahol Soós László szakosztályvezető négy tanítványa is tatamira lépett a Király Team Kick-Boksz Akadémia színeiben. A közel 200 fős mezőnyben az elvárásoknak megfelelően teljesítettek és közülük hárman be is kerültek a válogatott keretbe, hiszen ismét elsők lettek kategóriájukban több szabályrendszerben is. Így Török Karola mindhárom rendszerben (point fighting, light contact és kick light), míg Száraz Gergő és Tűzkő Olivér light contactban és kick lightban indulnak a szeptember közepén Olaszországban rendezendő WAKO Kick-Box Világbajnokságon.

Az egy hónapos pihenőt követően négyhetes edzőtáborral, valamint egyénre bontott edzésmunkával készülnek a válogatott sportolók a világbajnokságra. A szakosztály többi versenyzője a nyárvégi övvizsgákra készül.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Jászberény Város Önkormányzatának, valamint az összetartó szülői közösségnek a rengeteg segítséget és támogatást – nyilatkozta Soós László szakosztályvezető.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?