Aranyos lövészek

A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség július 1-jén Berettyóújfaluban rendezte az Országos Sportlövő Bajnokságát, amelyen kitűnően szerepeltek a jászberényi lövészek.

Az országos bajnokságon Jászberényt a Honfoglalás Lovas és Lövész Klub képviselte hat versenyzővel, akik négy kategóriában, tíz versenyszámban álltak a lőállásba. A bajnokságot ünnepi jelzővel illette a rendezőség, mert 530 nevezés érkezett, amire még eddig nem nagyon volt példa a sportlövészetben. A rendkívül színvonalas eseményen a jászberényi sportlövők kiemelkedő eredményt produkáltak, hiszen a kihirdetett 28 versenyszám érmei közül 14 a HLL Klubhoz került.

Trájer Szabolcs, a berényi klub juniorversenyzője megvédte tavalyi elsőségét sportpuska versenyszámban, azaz újra ő lett az országos bajnok. Ifj. Hábencius Ferenc, a csapat felkészítő edzője szintén aranyérmes (országos bajnok) lett a sörétespuska versenyszámban. Hábencius Ferenc pedig korcsoportja legeredményesebb lövőjének bizonyult, hiszen háromszoros országos bajnoknak mondhatta magát 7 ezüstérme mellett. Azaz a hadi puska és hadi pisztoly, valamint a sportpisztoly versenyszámban egyaránt az első helyen végzett. Oláh Pál sportpisztolyban második lett, sportpuskában pedig bronzérmes.

A berényi csapat folytatja felkészülését, majd két hét múlva a Finnországban rendezendő világbajnokságra utaznak.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?