Fókuszban a mentális egészség

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Egészségfejlesztési Irodája június 26-án tartotta új, pályázati keretekből megvalósuló projektjének bemutatóját a Déryné Rendezvényházban.

Az Egészségfejlesztési Iroda mentális funkcióval történő fejlesztése a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban elnevezésű projekt ünnepélyes bemutatóját dr. Sinkó Káli Róbert orvosigazgató köszöntője nyitotta meg. Beszédében röviden felvázolta az iroda történetét, hangsúlyozva azt az állomást, amikor az egészségügyi kormányzat úgy döntött, az egyéni foglalkozások és szűrések helyett az ellátásokat közösségi szintre kell emelni, a mentális állapot fejlesztését, javítását pedig kiemelt feladatként kezelni. Az erre a célra benyújtott pályázat sikeres elbírálásban részesült, melynek köszönhetően szervezeti bővítés várható az irodában. Partnerként csatlakozott hozzájuk a Lelki Köldökzsinór Egyesület, akik dr. Ördög János elnök vezetésével szintén kiveszik a részüket a programból.

A továbbiakban Czigány Anikó menedzser ismertette a projekt főbb programjait, a résztvevőket, valamint a jövőt érintő elképzeléseket. A megvalósítás kilenc jászsági települést érint, ahol célkitűzésként jelenik meg többek között az életmódváltásra szorulók különböző programokba történő bevonása, a lakosság egészségi állapotának, egészségtudatosságának, valamint a prevenciós tevékenységek javítása. A projekt közreműködői korosztálytól függetlenül várják azokat az érdeklődőket, akik életük során valamiként kapcsolódnak mentális egészség szempontjából sérülékeny személyekhez, esetleg maguk is pszichés tünetekkel, demenciával küzdenek, vagy családtervezésen, gyermekvállaláson gondolkodnak. A témával kapcsolatban konferenciák, tréningek, önsegítő képzések, szocioterápiás foglalkozások, előadások kerülnek megrendezésre.

A rendezvény zárásaként dr. Ördög János, a Lelki Köldökzsinór Egyesület elnöke tartott előadást. Kifejtette, hogy a mindfulnesst, azaz a tudatos jelenlétre való összpontosítást már évek óta alkalmazzák mint terápiás módszert. Lényege tulajdonképpen az, ami magát az életet is jelenti: hogy vannak problémáink, de nem a nehézségekre figyelünk, hanem a teljességre! A világunk ugyanis úgy teljes, ha a keleti bölcsességet ötvözzük a nyugati tudománnyal. Ez az ész és a szív harmóniája. Mindenkinek elég lenne, ha csak a saját életét hozná harmóniába, mert ez a hozzáállás gyökeresen megváltoztatná az egészségi állapotunkat is.

A bemutató végeztével egy kis harapnivaló és frissítő fölött kötetlen beszélgetés kezdődött a résztvevők között.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?