Cselekvő közösségek alakítása

Májusban indult Jászberényben hat konzorciumi településsel együttműködésben A helyi identitás és kohézió erősítése a jászberényi kistérségben elnevezésű projekt. Június 25-én hétfőn, késő délután lakossági információs fórum keretében a Városi Könyvtár kamaratermében váltak ismertté a részletek.

A „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” egy rég nem látott projekt Magyarországon, olyan, amelyben az uniós pénzt nem ingatlanfejlesztésekre, gazdasági beruházásokra költik, hanem közösségfejlesztésbe, a helyi demokrácia és a civil szféra újjáélesztésébe invesztálják.

A Cselekvő közösségek küldetéséről, a TOP pályázathoz való szoros kapcsolódásáról, szakmai támogatásáról Baranyi Anikó és Hajnal László Jász-Nagykun-Szolnok megyei közösségfejlesztő mentorok tájékoztatták a jelenlévőket.

A pályázat célja, hogy a Jászberényi járás települései, az identitásuk megerősítése mellett olyan közösségekkel gyarapodjanak, melyek aktívan tesznek önmagukért és lakókörnyezetükért, valamint közöttük jól működő partnerségek alakulnak ki a további együttműködés jegyében.

Az előadók felhívták a figyelmet a közösségi tervezési folyamat fontosságára, amelyben végre szerepet vállalhatnak a lakosok is, véleményükkel, ötleteikkel és aktív részvételükkel. Ez a megközelítés újszerű, szokatlan, hiszen az általános tendencia, hogy szakértőkre bízzák a projektek lebonyolítását. Ebben a pályázatban dolgozó mentorok számítanak arra, hogy a lakosokkal együtt a civil szervezetek, az önkormányzatok és a kulturális intézmények közösen valósítják meg elképzeléseiket. A folyamatban először egy interjú sorozat kezdődik el, megkérdezik a résztvevőket: Szeretnek-e a településükön élni? Miben szeretnének változást, ami nem megfelelő számukra? A változtatáshoz miben járulnának hozzá egyénileg? Ezt követően meginvitálják őket közösségi beszélgetésre, ahol mindenki megszólalhat, kifejtheti ötleteit és elképzeléseit.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?