Karakteres szakácsok

Az V. ZagyvaParty Fesztivál sem múlhatott el Ínyenc nap nélkül, amelyen ismét a népi ételeké volt a főszerep. A főzőversenyen 18 csapat mérettette meg magát és 24 féle főtt ételt tettek terítékre a zsűri elé. Amíg a bográcsban a finom ételek rotyogtak, addig a Katlan színpadon Bede Róbert, a TV Paprika séfje tartott ízelítőt a főzés fortélyairól.

Vasárnap már kora reggel a tűz fölé kerültek a bográcsok, hogy ebédidőre összeforrt ízekkel, omlós húsokkal, egy szóval finom ételekkel örvendeztessék meg a zsűrit a nevezők. Amíg ehhez az előkészületek megtörténtek, Bede Róbert mesterszakács is adott néhány jó tanácsot. Délelőtt 11 órakor már szép számmal gyülekeztek érdeklődők a látványfőzésen, melynek programja ezúttal a skandináv halleves és a lecsó elkészítése volt. Ám mindenek előtt Krúdy Gyula író egyik kedvencét, szardíniakrémes rozskenyeret kínáltak a közönségnek. Ez némileg segítette csillapítani az illatoktól felcsigázott korgó gyomrokat.

Bede Róbert bevezetette közönségét többek között a hagymavágás rejtelmeibe, megosztotta titkát a citrom és a burgonya kapcsolatáról, mindemellett pedig mesélt gyerekkori élményeiről és személyes történeteiről. Mondhatnám stand-up comedy és látványfőzés volt egyben, de egyik „mesterség” sem ment a másik rovására. A sorokban ülő amatőr szakácsokkal azt is megosztotta, hogy a főzésnél a legfontosabb, hogy az ételnek legyen ízvilága, egy szakácsnak pedig karaktere. Ezek tudatában hamarosan elkészült a menü, melynek sikeréről az asztalhoz zsúfolódó tömeg mesélhetne.

Ez idő alatt a főzőverseny nevezői is asztalt terítettek és izgatottan várták a bírák véleményét, Bede Róbert zsűrielnök, Cseh Zoltán mesterszakács és Bogdánné Kotán Erika, a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársa személyében. Cseh Zoltán az Aranysas Étterem mesterszakácsa lapunknak elmondta, hogy a jó étel elkészítéséhez nagyon fontos a hús minősége, annak megfelelő darabolása és a zöldségek aránya. Gyakori hibának számít azonban az ételek túlfűszerezése. Idén a bikahere pörkölt számított különlegességnek, így erről az egyik elkészítőjét, Bödey Tamást kérdeztük. Két kavarás között elmondta, hogy nehéz hozzájutni a bikaheréhez, ezért is választották ezt az ételt, ám elkészíteni egyáltalán nem bonyolult. A továbbiakban azt is kifejtette, hogy bíznak a sikerben, de elsősorban azért jöttek, hogy jól érezzék magukat.

Végül a tartalmas nap után a zsűri eredményt hirdetett, mintegy 24 főtt étel közül – közte hat pandúrgulyás –, valamint 19 fajta süteményt is bíráltak. Az idei ZagyvaParty Fesztivál Ínyenc napján pandúrgulyás kategóriában a Felnőtt szakácsok csapata első helyezést ért el, és ők nyerték meg az Electrolux Lehel Kft. által felajánlott hűtőt is. A bográcsban készült ételek kategóriában a Testépítők csapata remekelt, míg a legfinomabb édességet Székelyi Géza sütötte. A rendezvényen volt lehetőség kóstolójegyek vásárlására, ezek révén 160 adag étel fogyott el.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?