Kézilabda ezüst Kassáról

A Jászberényi TF DSE két csapattal vett részt Kassán a nyári Nemzetközi Kézilabda Tornán, amelyen az U16-os korosztály ezüstérmes lett.

A rangos kupán általában több élvonalbeli szlovák és cseh egyesület utánpótlás korosztályai mérik össze erejüket minden évben, idén 18. alkalommal. Most Magyarországról a Debreceni Sportiskola minden korosztályban képviseltette magát. A jászberényi klub a 2005-ös és a 2001-es korosztályával nevezett.

A Turcsányiné Pesti Edit által vezetett fiatalabb utánpótlás csapat a 6. helyen végzett, viszont a 2001-es korosztály remekül helytállt, hiszen a nagyon szoros csoportmérkőzéseket követően beverekedték magukat a döntőbe. Itt a szlovák listavezető – Presov – csapatával játszottak, és a végletekig kiélezett küzdelemben a második helyet szerezték meg. A tornán díjazták az egyénileg is kiemelkedő játékosokat. Az U12-es korosztály gólkirálynője Fehér Dominika lett, míg az U16-os korosztályból a legjobb kapus posztra a szintén jászberényi Sárközy Sárát választották.

Az elkövetkező két hétben a berényi klub folytatja külföldi szereplését. Az ausztriai Klagenfurtban az U14-es lányok méretik meg magukat, az ifjúsági korosztály pedig a horvátországi Makarskán vesz részt Nemzetközi Utánpótlás Kézilabda Tornán.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?