Te is tiszta jó vagy!

Június 8-án, pénteken a Jászberényi Tankerületi Központ a Lehel- Film Színházban rendezett díszünnepség keretében köszöntötte a Jászság pedagógusait, jutalmazta a legkiválóbb tanítókat, tanárokat.

A Jászberényi Tankerületi Központ határozata szerint minden évben kitüntetik azokat a pedagógusokat, akik a tanév során kimagaslóan teljesítettek. Mészárosné Vas Márta a Jászberényi Tankerület szakmai vezető-helyettese köszöntötte a 2017/18. tanévet értékelő díszünnepségen megjelenteket, köztük Pócs János országgyűlési képviselőt, dr. Varró Bernadettet, az EKE Jászberényi Campusának főigazgatóját, Szabó Olgát, a JNSZ megyei Pedagógiai Oktatási Központ vezetőjét, Vári-Nagy Juditot, a Jászapáti Járási Hivatal vezetőjét, illetve Szatmári Antalné alpolgármester asszonyt.

A tanár személye fontosabb annál, mint amit tanít – emelte ki az ünnepség nyitóbeszédében dr. Zsemberi Zoltán, a Jászberényi Tankerületi Központ vezetője. Június 8-án világszerte megemlékezünk azokról az emberekről, akik életüket annak szentelték, hogy a következő generációknak átadják az emberiség közös tudásának kincsét. Az oktatás-nevelés közös munka, ahol a társadalom, a család és a pedagógus közösen együttműködve tudja betölteni feladatát, mert csak csapatként lehet biztos jövőjének záloga.

Dr. Zsemberi Zoltán rövid történeti áttekintést nyújtott a pedagógusnap hazai ünnepi szokásairól. Elmondta, hogy a tankerület az igazgatók választása alapján tavaly óta ismeri el ezen a napon az intézmények legkiválóbb pedagógusait emlékplakettel, oklevéllel.

Emlékeztetett, hogy a pedagógus sok-sok év megfeszített munkájával ér el eredményeihez, amikor jelképesen a kőből kifaragja a gyémánttá formált tehetséget. A teremben ülők jól tudják, hogy nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, az erőfeszítés, de ilyen sok siker is kevés munkavállalónak adatik meg. Azt is jól tudják, a jó vagy jókor kimondott szónak életre szóló hatása van. A tevékenység valódi értékei évek, évtizedek múlva kerülnek felszínre. A pedagógusi munka olyan, mint a csendes eső, mely sokáig áztatja a földet, mire magot érlel. A szónoklatot Váci Mihály szavaival zárta az igazgató:

„És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz – és érdemes élned.”

Pócs János, országgyűlési képviselő a Jászság nevében a tisztelet és a szeretet hangján köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében emlékképeket idézett fel, melyekben a pedagógusok áldozatos munkájára, meghatározó személyiségére világított rá. A tanítók, tanárok arcán visszatükröződik a gyermekek mosolya, a szeretet, vidámság, a bizalom, melyet a felnövekvő generációkban általuk elplántált tudás éltet. Közös feladatunk, hogy a mai kor gyermekei a társadalom kiváló tagjai legyenek. Ezen munkálkodnak nagyszerű pedagógusaink, ebben reménykedünk, amikor rájuk bízzuk gyermekeinket. Pócs János zárszavában szívhez szóló levelet olvasott fel egykori tanárától, majd köszönetet mondott a Jászságban tevékenykedő pedagógusoknak, és az országosan is elismerést kivívó tankerület vezetőinek, munkatársainak.

A díszünnepséget a Jászság tanintézményeiből érkezett diákok zenés, táncos, verses és prózai műsora színesítette. Az idén 34 pedagógus vehette át kiváló munkája elismeréseként a virágcsokorral kísért emlékplakettet és a díszoklevelet dr. Zsemberi Zoltántól. A pedagógusok méltatását Mészárosné Vas Márta előadásában hallottuk.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?