Petőfi a vagány
Pimasz, sértődékeny, beképzelt, ronda, nyeszlett, csajozós, tehetségtelen színész. Valószínűleg nem ezek az első jelzők, amelyek eszünkbe jutnak nemzetünk költőóriása, Petőfi Sándor kapcsán. …Legalábbis addig amíg nem vettünk részt Szálinger Balázs költő rendhagyó irodalomóráján.
Szálinger Balázs József Attila díjas költővel a Könyves Csütörtök délelőtti, a moziban megtartott programján találkozhatott két szerencsés diákcsoport a Terplán illetve a Klapka iskolákból. Zárójelben megjegyzem mégsem érezték valamennyien eléggé szerencsésnek magukat, hiszen sokan inkább a Facebookot böngészték vagy egymást szórakoztatták az előadás alatt. Pedig, ha figyeltek volna, biztosan rájönnek, hogy Szálinger Balázs magyar órája legalább olyan, de szubjektív véleményem szerint sokkalta szórakoztatóbb volt, mint a közösségi oldal kínálta hírek.
Szálinger olyan pletykákat tudott Petőfiről mesélni, amit bármely bulvároldal megirigyelhetett volna. Hallhattunk a renitens Sándorról, –akkoriban inkább még csak Sanyi –, aki úgy összebalhézott az öreg Petroviccsal (Petőfi apuka, annak aki nem figyelt), hogy 16 évesen szó nélkül lelépett otthonról. Forrongó dühe a hadsereg kötelékébe vezette, ahol az sem zavarta, hogy még nem töltötte be a felvételhez előírt 17. évét. Lábujjhegyre állt és hazudott egy évet a születési idejéről érdeklődő felvételi bizottságnak. Kisebb-nagyobb balhék, gyilkossági kísérlet után megunta a regulát és tovább állt. Botrányainak sora azonban korántsem ért véget. Iskoláról iskolára rúgatta ki magát, így számos városban megfordult, ám sokáig sehol sem volt maradása. Hozzácsapódott egy vándorszínész társulathoz, de kötekedő természete itt sem hagyta kibontakozni színésztehetségét, ami állítólag nem is létezett. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy iskolázatlanul, a kortársak véleménye szerint csapnivaló színészi talentummal a Nemzeti deszkáira álljon. Valóságos életművész volt, s ha mindehhez még hozzátesszük, hogy rút ábrázata ellenére a kor egyik milliomosának kislánya fejét is elcsavarta, akkor nincs az a mai celeb, aki nyomába léphet!
Petőfi kalandos életébe szerencsére helyet kapott az olvasás, a költészet szeretete is. Már diákként közölték verseit a lapok. A dicsőség kellőképpen fejébe szállt a költőpalántának, aki megjósolta halhatatlanságát, tegyük hozzá nem is tévedett. Meggyőződése volt, hogy akinek a nevét verseiben papírra veti, annak emléke megőrződik az utókor számára, ám akit bosszúból kihagy a jeles listából, annak személyisége homályba vész. Mindkét esetre hallhattunk példát a rendhagyó irodalomórán Szálinger Balázs szavalataiban, aki szándékosan a kevésbé ismert, ugyanakkor modernek tetsző, friss fuvallatú versekből idézett. A költemények és az izgalmas sztorik ledöntötték Petőfit a Nemzeti Múzeum lépcsősorának magaslataiból, ahová az unalmas irodalomórák helyezték. Helyette az előadás röpke egy órájában életre kelt a vagány, a humoros, a gúnyos, a nagypofájú Petőfi, aki ma is elvegyülne bármelyik diákbandában. Esetleg őt érdekelné az irodalom, esetleg ő végig tudna figyelemmel ülni egy rendhagyóan izgalmas irodalomórát… De végülis belőle vált valaki.
a BerényCafé újságírója.
