Könyves csütörtök tizedszer

A 89. Ünnepi Könyvhetet városunkban immár tizedik éve az egész napos Könyves Csütörtök programmal köszöntjük. Az elmúlt évekhez hasonlóan a mozi és az épület előtti árnyas park biztosított helyszínt az olvasás ünnepéhez.

A jubileumi programhoz Nagy András, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke kívánt kellemes időtöltést a délelőtti megnyitó alkalmával. Az elnök úr tréfásan párhuzamot vont a Torkos Csütörtök és a Könyves Csütörtök rendezvények között. Kiemelte, hogy míg előbbi országos megmozdulás, addig a Könyves Csütörtök kizárólag jászberényi ötlet, de mindkét alkalom a kellemes időtöltést szolgálja. A különbség csupán annyi, hogy amíg a böjtöt megtörő torkoskodás alkalmával a gyomrunkat kényeztetjük, addig Könyves Csütörtökön a kultúra legjavából tudunk csemegézni a szellemünk táplálásához.

A tudásra szomjazók, kultúrára éhezők nem csalódtak a program alkalmával, melynek szervezőit, kiállító résztvevőit külön köszöntötte Nagy András. Nem feledkezett meg Szabó Jánosné Marikáról, egykori könyvtárigazgatónkról, Nagy Nikolettről, aki néhány évre anyai hivatásra cserélte intézményvezetői posztját, és természetesen köszönetet mondott Kovács Péter jelenlegi igazgatónak is, aki most irányítja azt a lelkes csapatot, amelynek tagjai egy évtizede ezen a napon még szélesebbre tárják a könyvtár kapuit a városlakók előtt. A képviselő a szervezők mellett üdvözölte a meghívott kiállítókat is, úgymint a Líra Könyvesboltot, Lénárt András rovásíró táltost, Utasi Hajnalka költőt, a Hamza, valamint a Jász Múzeumok munkatársait, a Szentendrei Skanzen oktatóit, az OTP Fáy András Alapítványának képviselőit, és nem utolsó sorban Szálinger Balázs költőt.

A vidám hangulatú megnyitó alkalmat adott rövid anekdotázásra is. Nagy András elmesélte, hogy legkedvesebb gyermekkori emlékei között tartja számon azokat a pillanatokat, amikor édesanyja a berényi piacról hazatérve a könyvtárból kölcsönzött könyveket is hozta kosarában, nagy örömet okozva az olvasásért rajongó fiának. Az elnök azt kívánta, hogy a mai olvasók, a rendezvényre látogatók is találják meg azt az örömet a könyvekben, amit ő felfedezett gyermekként. Csemegézzenek a változatos programokból, töltsék hasznosan és kellemesen a könyvek ünnepének napját!

A kellemes időtöltésbe az időjárás ugyan egy kissé megpróbált beleszólni, de a látogatóknak nem szegte kedvét az időről-időre – talán kíváncsiságból – erre szaladó záporeső. A sátrak alatt gombolyodott a mese fonala – és a valódi fonál is –, melyből körmöcske technikával karkötő készült a skanzen munkatársainak segítségével. Szintén velük készítették a gyerekek az illatos levendula zsákocskákat. A verslánc szintén szép hosszú szógombolyaggá formálódott, melynek szövéséhez már nem csak a gyerekek járultak hozzá. Kicsik és nagyok egyaránt rímbe szedték olykor humoros, olykor megható gondolataikat a családról.

Az OTP Bank pénzügyi ismeretet szélesítő játéka már kevésbé volt lírai, ám a móka itt sem hiányzott. Lénárt Andrásnál a rovásírást próbálhatták ki, illetve gyakorolhatták a sátrához látogatók. A gyermekkönyvtárosok a legkisebbeket várták kifestőkkel, játékos feladatokkal. A nagyobbaknak ismét a titkok könyvtára nyújtott fejtörést az irodalmi kalandtúra során. Keresztrejtvény és irodalmi totó várta a kevesebb idővel rendelkezőket egy gyors tudáspróbára. Aki ráért, leülhetett olvasgatni a Hamza múzeum és a Jász Múzeum kiadványait, böngészhetett a könyvtár magazinjai között, de akár otthonra is vihetett olvasnivalót a könyvtár és a Líra Könyvesbolt könyvvásáráról. A középiskolásokat Szálinger Balázs József Attila-díjas ifjú költő várta egy rendhagyó irodalomóra erejéig, amelyen Petőfit ismerhették meg a fiatalok egy egészen új oldaláról. A jó hangulatú rendezvényhez méltón a programot Szabóné Tecus Hahota-jógája zárta.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?