Ezüstérmesek a focisták

Jászapáti focistái tovább folytatták remek sorozatukat májusban is, így az utolsó játéknap végén ezüstérmet vehettek át. Ez egyben azt is jelenti számukra, hogy az ősztől a megyei II. osztályban kezdik meg a küzdelemsorozatot.

A menetelés májusban is folytatódott a futballcsapat számára, hiszen 8-1 arányban „elgázolták” Kőtelek gárdáját. A következő forduló sem jelentett számukra akadályt. Ezen a mérkőzésen is sok gól esett, dupla annyit rúgtak, mint a vendéglátójuk. Így Szolnok Fanatic SE – Jászapáti 3-6. Az utolsó előtti forduló ismét gólgazdag volt, ahol Menyhárt Dani kezdte meg a gólgyártást, majd Volyák Péter folytatta, de egyenlítettek a vendéglátók. A 4. találatot ismét Menyhárt rúgta, és úgy nézett ki, hogy ők nyernek, ám a bánhalmaiak a 90. percben egyenlítettek. Bánhalma – Jászapáti 4-4. De ezzel a döntetlennel együtt is, bebiztosította 2. helyét Tajti József csapata. Az utolsó játéknapon Tiszabura ellen, már tét nélküli hazai meccsen léptek pályára, ami 1-0-s vezetésük után félbeszakadt, mert a játékvezető „szövegelés miatt” három tiszaburai játékost is kiállított és erre a csapat levonult a pályáról. Ettől függetlenül természetesen minden Jászapáti játékos megkapta a megérdemelt ezüstérmét a megyei szövetség képviselőjétől.

– Azt tapasztaltam az elmúlt időszak alatt, hogy igény van Jászapátin a labdarúgásra, hiszen, aki tehette – beleértve a városvezetést is – segítette munkánkat, amit ezúttal is mindenkinek köszönök. Célkitűzésünket fokozatosan sikerült végrehajtanunk. Az őszi fordulóban arra ügyeltünk, hogy minden mérkőzésre el tudjunk utazni és ne legyen létszám gondunk. A tavaszi idényben pedig – látva az ellenfelek tudását – a feljutó helyet céloztuk meg és teljesítettük is. Úgy érzem Túrkevének az első, nekünk a második hely teljesen megérdemelt. – mondta el lapunknak Tajti József edző. A góllövők listájának vezetését – ígéretéhez híven – Menyhárt Dani megtartotta és 43 góllal, a labdarúgó megyei III. osztály gólkirálya lett.

Az U-19-es alakulat a martfűi vereség után, május elején javított, hiszen 3-0 arányban nyert Jászalsószentgyörgyön. Majd 3-2-re Jászszentandráson is. Szászberken ugyan kikaptak 2-1 arányban, de Cibakháza ellen 3-0 arányban ismét nyertek. Az utolsó fordulóban pedig a jászboldogházai 2-2, az 5. helyet jelentette a Béres Gábor vezette csapat számára.

Urbán Tamás U16-os gárdája májusban egy 6-2-es vereségbe futott bele a Szentmiklósi SE otthonában, de a következő játéknapon már Martfűt verték 4-2 arányban. Túrkevén ismét ki-kaptak (4-2), így az 5. helyen zárták a bajnokságot.

Fotó: Farkas László

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?