Csolimpia az Érparton

A 2015-ös évet megelőzően a 298. sz. Lehel vezér Cserkészcsapat vezetőségével sokat tűnődtünk, milyen jó sportprogramot lehetne cserkészeinknek nyújtani. Voltak előzetes próbálkozások, de nem voltak évenként visszatérő jellegűek.

Vágyunk volt továbbá az is, hogy a régebben népszerű kerületi akadályverseny helyébe egy új, más csapatok számára is vonzó időtöltést kínáljunk. Hosszas beszélgetések, vezetői gyűlések után tehát megszületett a cserkész olimpia gondolata Buck Miklós segédtiszt vezényletével, aki azóta is a főszervező.

Közben eltelt három év, és több száz fiatalt mozgattunk meg a Szántai-kertben, illetve a Nagyboldogasszony katolikus iskolában. Idén ráadásul egy pályázati lehetőségnek köszönhetően az egész program ingyenesen valósulhatott meg. Ennek köszönhetően több mint 150 fiatal gyűlt össze Jászberényben április utolsó hétvégéjén. Szokásosan zászló fel- illetve levonással, valamint imával foglaltuk keretbe eseményünket. Ez idő alatt pénteken este floorball, pusziharc, horror-erdő, éjszakai foci, just dance, filmnézés és ügyességi verseny szerepelt a repertoárban.

Szombaton foci, lábtenisz, váltófutás, körbirkózás, szumóbirkózás, rekeszmászás, paintball, röplabda, sportfogadás, kenuzás, lövészet, íjászat, dekázó és kosárra dobó verseny valamint úszás szerepelt a programban. A két korcsoportban zajló küzdelmeket vacsorával ünnepeltük, utána pedig egy színes vurstlival zártuk napunkat. Vasárnap reggel Bellovics Gábor jezsuita atya mutatott be szentmisét az olimpiai faluban a csolimpikonoknak, majd eddigi hagyományainkhoz híven métával zártuk hétvégénket az Érparton.

Idén tehát ismét sok örömet, vidámságot szereztünk saját cserkészeinknek, illetve a nagyszámú, városba látogató vendégcserkésznek. Valamennyi vezetőtársam nevében, mint büszke lokálpatrióták köszönjük minden nagylelkű támogató segítségét és adományát!

Szerző:
Muhari Máté
őrsvezető

Vélemény, hozzászólás?