Jászfényszaru várja a jászokat

Idén Jászfényszaru készül a Jászok Egyesületével közösen megrendezett XXIV. Jász Világtalálkozóra, melyet a redemptio tiszteletére rendeznek meg. A szervezésről Győriné dr. Czeglédi Mártát, Jászfényszaru polgármester asszonyát kérdeztük.

A polgármester asszony elmondta, hogy a jászok találkozója fontos esemény a város életében, így a készülődés a korábbi fejlesztésekkel elkezdődött. Öt évvel ezelőtt Jászfényszaru huszadik születésnapjára megújították a főteret, valamint a jász-kun együttélés szimbólumaként felavatták IV. Béla mellszobrát. Évekkel ezelőtt célul tűzték ki a város megszépítését, amely mára virágosítással és az utak fejlesztésével valósult meg. Pócs János országgyűlési képviselő tavaly augusztusi ígéretének köszönhetően, idén 30 millió forintos uniós pályázatból a Parókia mögötti zsámboki útra felvezető útszakasz szilárd útburkolatot kapott. Emellett a világtalálkozóra felújították a régi Parókia épületét, ami a világtalálkozó időszakára a kiállítások helyszíne lesz. Befejeződtek a faültetések az Orion utca mellett található Jászok Parkjában. A világtalálkozó alkalmából a Jászság minden települése tiszteletére facsemetét ültettek el egy-egy jász település nevével és címerével fémjelzett táblával.

A programsorozat június 28-án, csütörtökön veszi kezdetét Jászberényben a Jász Múzeumban, ahol Fényszaruról származó régészeti leleteket, kulturális emlékeket mutatnak be.

Pénteken Jászfényszarun a Magyar Népfőiskolai Társaság kiadványának ismertetésével folytatódik a rendezvény. Délután sor kerül a XXIV. Jász Világtalálkozó ünnepélyes megnyitójára, melyen Kovács Sándor országgyűlési képviselő mond ünnepi köszöntőt. Ezt követően átadják a TOP-2.12-15-JNI-1016-00017 jelű, „Zöld Város” elnevezésű projekt keretében felújított Parókia épületét.

A szombati programsorozat a hagyományokhoz híven szentmisével kezdődik, majd a települések látványos felvonulásával folytatódik. Az ezt követő hagyományőrző díszünnepségen átadják a Jászságért Díjat. Az ünnepi műsor keretében beiktatják az új jászkapitányt, Ézsiás Barnabást, majd átadják a 2019-es Jász Világtalálkozó szervezési jogát Lukácsi György jászkiséri polgármesternek. Az idei világtalálkozó fővédnöki tisztségére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérték fel, a rendezvény védnöki feladatait a tervek szerint Pócs János országgyűlési képviselő látja el.

Szombaton a kis színpadon a Dűvő Zenekar koncertezik, majd Rúzsa Magdi koncertjét hallhatjuk a nagyszínpadról. Az esti órákban a kis színpadon fellép Cozombolis Leonidász Péter, görög származású magyar énekes és dalszövegíró. Másnap este a helyi zenekarok fellépése zárja a színpadi programsorozatot. Szombaton a Lumina Cornu klub és a Jász Íjászok történelmi játékokkal várják a kisebbeket a IV. Béla-udvaron.

A világtalálkozóra időszaki kiállításokat szerveznek, helyi kulturális értékek, fotók, festmények, kézműves termékek bemutatásával. A kiállításoknak helyet ad a Parókia, a közösségi ház, a Városháza, a Kaszinó Galéria, a Zilahy Szobrász Műterem, a művelődési ház és a helytörténeti gyűjtemény is.

Győriné dr. Czeglédi Márta kifejtette, hogy igyekeznek újítani is: amellett, hogy megtartják a régi hagyományokat. Idén először rendeznek bajuszmustrát, cukrász versenyt és az iskola ötlete nyomán meseíró pályázatot. Az utóbb említett, a Sárkánygödör legendája köré épült pályázat keretében plüss bábsárkányok készülnek. Vasárnapra különböző versenyeket, vetélkedőket szerveznek, valamint sor kerül a záróünnepségre és a veterán járművek felvonulására. Szintén a program hangsúlyos részét képezi a vasárnapi fogathajtó verseny, melynek nagy hagyománya van Jászfényszaru városában.

A világtalálkozó részletes programját itt olvashatják: Vilagtalalkozo_plakatA2_cmyk_E-1

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?