Gyalogosan a Zagyva-Hajtán

Városunk legrégebbi, tradicionális szabadidősport eseménye zajlott május 26-án, szombaton. Immár 27. alkalommal indulhattunk útra a Zagyva – Hajta gyalogos teljesítménytúrák valamelyik útvonalán.

A Jászberény közelében található természetvédelmi területek szépségeinek megismerése gyalogos túrák keretében, vonzó program lehet az ide látogatók számára is. Ezért az esemény szervezői úgy gondolták, hogy a város turisztikai weboldalán, a Visit Jászberény felületén (is) népszerűsítik a teljesítmény túrákat illetve újdonságként, itt, online is lehetett regisztrálni. Az internet mellett a Tourinform irodában is fogadták a személyes jelentkezéseket, és ott több mindent megtudhattunk az idei gyaloglás részleteiről.

Három táv közül választhattak a túrázni indulók. A Zagyva körüli sétatúrán 10 km volt a teljesítendő táv az ártéri erdőben kijelölt ösvényeken, csapásokon.

A Zagya – Bán hegy elnevezésű túrán már 16 km-t kellett megtenni az egykori szőlőterület hullámzó lankáin. A leghosszabb, 28 km-es Zagyva – Hajta teljesítménytúra pedig már igazi kihívást jelentett az erre vállalkozóknak. Ők bejárhatták az előzőekben említett túrák útvonala mellett, az Öregerdő homokos dűlőit és a Hajta magas fűvel benőtt szekérútjait, amerre éppen a jelzések vezettek.

A túrákat megelőző napon heves zivatar áztatta a tájat, ami néhány helyen ragadós sártengerré változtatta a feketeföldes utakat, de ez nem lehetett akadály. Bár utólag kiderült, hogy többen az esőtől tartva nem vállalkoztak a távok teljesítésére, pedig a gyalogtúra reggelén verőfényesen sütött a nap, és megázás helyet inkább a leégéssel kellett törődni.

A legtöbben társaságban, barátokkal, munkatársaikkal indultak el, mint például, az évek óta visszajáró OTP-s hölgyek csapata. Sokan a családdal, gyermekeikkel, volt, aki tanítványaival és néhányan kutyával vágtak neki a távoknak. Mindig akadnak futók, akik egy jó terepes edzésnek fogják fel a rendezvényt, és végigfutják valamelyik útvonalat.

Az útvonal tartogatott újdonságot, legfőképpen a sétatúra résztvevőinek. A szervezők ugyanis Kerekudvartól nem a már megszokott Zagyvamenti Természetvédelmi terület rétjein át vezették a résztvevőket. Az ezen a részen az ősi képét mutató, számtalan kanyarulatot tévő Zagyva ártéri erdejében, őzek lábnyomát követő ösvényekre vitték az útvonalat. A szabályozatlan folyószakasz, a vízbe dőlt famatuzsálemek, a leveleken át beszűrődő napfény csodálatos, érintetlen természeti képet mutatott az erre járóknak.

Az ellenőrzőpontokon nagy népszerűségnek örvendett a „tájjellegű frissítés”, az abárolt szalonna, házi kovászolt kenyéren, bodza szörppel, vagy bio borból készült fröccsel leöblítve. Ezek a „párosítások” az indulás és érkezés helyszínének számító, Állat – és Növénykert székelykapuja mellett is terítékre kerültek, ahova néhány óra elteltével a megfáradt túrázók visszatértek útjaikról.
A teljesítménytúrákon bevett gyakorlat, hogy a teljesítés elismeréseképpen egyedi kitűzőt vehetnek át a túrázók. Ez itt sem volt másképpen. A jelvényen megörökített fotóval a rendezők szerettek volna emléket állítani a hajdanában a Hajta patakon átvezető ágakból összerótt kishídnak.

Emléknek ez marad a túrázóknak is, akik sikeresen végig gyalogolták a 27. Hajta túra valamelyik útvonalát, hiszen az esetleges izomláznak harmadnapra nyoma sincs már.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?