Kevesen, de lelkesen

Az utóbbi hetekben a Jászberényi FC aktuális mérkőzései kapcsán mindig elmondható, hogy egyre szűkülő kerettel kéne megtartani a tabellán a középmezőny elejét jelentő ötödik helyet. Nem volt ez másképp a kiesés elől menekülő Tállya elleni idegenbeli meccs előtt sem.

Ahogy írtuk, a Diósgyőr II elleni összecsapás során újabb két játékos esett ki a számításba vehetők közül, a kiállított Kis Balázs öthetes eltiltást kapott, míg Farkas János lábfej zúzódása miatt nem tudott pályára lépni. A korábbi öt sérültet is figyelembe véve, nem ígérkezett tehát könnyű feladatnak a labdarúgó NB III 28. fordulójának Múcsonyban játszott találkozója. Az első negyvenöt perc alatt a megeredő esőben váltakozva alakultak ki helyzetek a két kapu előtt, a kimaradó lehetőségek után aztán a JFC szempontjából a legrosszabbkor, a félidő lefújása előtt a vendéglátóknak sikerült betalálni. Bocsi tört kapura, a kifutó Menczeles elkésett a közbeavatkozással, így Lippai úgy kaphatta a labdát, hogy csak a hálóba kellett passzolnia (1-0). Arany László fordulás után a csatár, Galambos becserélésével is igyekezett támadóbbá tenni csapatát, ám gólt végül egy védő, Hevesi-Tóth Tamás szerzett, miután a 69. percben a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítette a rutinos játékos (1-1). Öt perc elteltével viszont jött a válasz, a tállyaiak első találatában is főszerepet vállaló Bocsi a balösszekötő helyéről emelt a jászberényi kapuba (2-1). Negyedóra volt hátra, és muszáj volt kockázatot vállalni a pontszerzés érdekében, újabb támadó – Kürti – érkezett a védő Szanyi helyett, és az elszántság meghozta az egyenlítő gólt. A 87. percben Tiszát csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, az újabb 11-est pedig ismét Hevesi-Tóth lőtte be (2-2). A borsodiaktól Németh Béla második sárga lapja után megkapta a pirosat is, de a hátralévő időben már csak az eső esett, gól nem.

Tállya – Jászberényi FC 2-2 (1-0)

Mindkét oldalon voltak elpuskázott helyzetek, így a küzdelmes mérkőzésen a döntetlen igazságosnak mondható. A JFC-t dicséret illeti, miután a hiányzók távollétében kétszer is sikerült egalizálni, és ezzel megőrizni az ötödik helyet. Az utolsó előtti fordulóban a gyöngyösi pályán május 27-én, vasárnap 17.30-tól ismét a bennmaradásért küzdő ellenfél, az Ibrahima Sidibét is soraiban tudó Debreceni EAC következik. A győzelem fontos lépést jelenthetne az ötödik hely megszerzéséhez, nem mellesleg újabb bizonyítási lehetőség a több hete helytálló játékosok számára.

Szerző: Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?