Forgassunk vígjátékot!

Életed filmje címmel tartotta negyedik önálló estjét Kovács András Péter május 8-án az Ifjúsági Házban. A címválasztás nem véletlen, hiszen a humoristának nemrég született meg negyedik gyermeke.

Ismét telt ház gyűlt össze a Dumaszínházból ismert humorista előadására, de mielőtt színpadra lépett volna, a rekeszizmokat Ráskó Eszter melegítette be. Eszter szexpszichológus, HR-es és humorista, ez a bizarr hármasság pedig vicces sztorikat eredményezett, ami az első pillanattól nevetésre fakasztotta a közönséget. A humorista nem ismert tréfát az önkritikában sem. Molett testéről előszeretettel osztotta meg poénjait, ezzel is kiérdemelve a hallgatóság mosolyát.

A rövid bemelegítés után érkezett a Dumaszínház nagyágyúja, Kovács András Péter, aki negyedik önálló estjével debütált. Ugye mindenkinek ismerős az a feltételezés, hogy halálunk órájában lepereg előttünk életünk filmje? Az a film, aminek az elejére nem is emlékszünk, a vége zavaros és a köztes időszakot sem egy hollywood-i forgatókönyvíró gondozta. Mindezek tudatában is jó benne főszereplőnek lenni és színészkedés nélkül megélni a pillanatokat. Főként a gyerekkort, majd a házasságot és a gyereknevelést. Mivel humorban nincs hiány a Kovács családnál, így a felismert jó sztorikból sem.

Ahogy a korábbi alkalmakkor, most sem okozott csalódást az előadó. A poénok mellett pedig egy fontos tanulságra mindenképpen rávilágított. Arra, hogy az életünk forgatókönyvét mi írjuk, úgyhogy vegyük észre a jó dolgokat, és forgassunk vígjátékot!

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?