Egy nap a közösségért

„A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok Jászberényben” elnevezésű pályázat keretében tartottak családi napot a neszűrben élő közösségeknek május 13-án, az Öregerdei Ifjúsági táborban.

A szülők, fiatalok és egészen kicsi gyermekek is aktív időtöltésben, sportos vetélkedőkben és szórakoztató játékokban próbálhatták ki ügyességüket. A délutánig tartó mozgalmas napra több mint száz vendéget vártak, akiknek már reggeltől rotyogott a finom illatú gulyásleves a bográcsban. A tartalmas ebéd mellé természetesen zenei aláfestés is társult, így a hangulat már a kezdetekkor adott volt egy vidám összejövetelhez.

A projekt egyik szervezője, Patakiné Kocza Anita köszöntötte a megjelenteket és az eseményre második alkalommal kilátogató ismerős arcokat, majd a program részletezése következett. Az örökmozgókat foci, játékos feladatok és ugrálóvár várta, a remek nyereményekért pedig sportversenyen át vezetett az út.

Szatmári Antalné alpolgármester asszony beszédében felhívta a figyelmet az esemény valódi céljára, mely nem más, mint a saját magunkra, környezetünkre és a másikra való odafigyelés, az együttműködés fontossága és ezek beépítése a gyakorlatba. Megszólította egykori diákjait, akik még emlékezhetnek a tanított módszerre, mely segít eligazodni a mindennapokban. „Tűzzünk ki célokat!” Ezek lehetnek akár a lakás takarítása, a környezet tisztán tartása, a kötelességeink elvégzése, melyeket, ha betartunk minden áldott nap, elkerülnek a lelki betegségek és minőségi életet tudunk biztosítani a családunknak is. A továbbiakban kellemes szórakozást kívánt a megjelenteknek és ígéretet tett, hogy felmerülő problémáikat ezután is igyekszik orvosolni, amennyiben hozzá fordulnak, segítségére mindig számíthatnak.

Aki csak eljött, kissé fáradtan, de jó érzéssel, gazdagabban térhetett haza, ahol talán eszébe jutottak az elhangzott tanácsok, a közös élmények, melyek a későbbiekben hozzájárulhatnak egy jobb társadalmi élet megvalósításához.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?