A Főnix díj ünnepe

Május 4-én, pénteken este az immár megszokott helyszínen, a Szikra galériában ötödik alkalommal adták át ünnepélyes keretek között a Jászsági Menedzser Klub Egyesület által alapított Főnix díjat.

A Főnix díjat a Jászsági Menedzser Klub a Jászság gazdasági életének szereplői, tulajdonosai közül kiemelkedő személyiségeknek ítélik oda. Minden évben csak egy díjat adnak ki, olyan köztiszteletben álló gazdasági szereplőnek, aki a társadalmi felelősségvállalás területén is jeleskedik. A Menedzser klub tagjainak javaslatára eddig sorrendben Kuti Mihály, Ilonka Boldizsár, dr. Rédei István és Molnár László vehette át az Oszvald Nándor aranyműves által készített serleget. Ez az év annyiban különleges, hogy a javaslatok alapján a döntést az immár felszaporodott létszámú díjazottak köre hozhatta és hozta meg. Ők pedig úgy döntöttek, hogy 2018-ban a Scintilla Kft. tulajdonosa, Szikra István kezeibe adják át a díjat.

Az est időrendjétől messze elrugaszkodva maradjunk is a díjnál és a díjazottnál. A laudációra mind a négy korábbi díjazott felsorakozott, és mint kiderült, mind a négyüknek volt megható, személyes élménye, kötődése a kitüntetettel kapcsolatban. Kuti Mihály az első díjazott 45 éve „gyűrűs baleset” révén került a Jászságba, és azóta végig szoros munkakapcsolatban állt Szikra Istvánnal a jászberényi hűtőgépgyárban, ahol mesterük, a villanyszerelőből lett villamosmérnök nem csak 36 szabadalmával, de életbölcsességével is tanítgatta az ifjú titánokat. Szikra István a háztartási gépek villamosbiztonságáért felelt – a német szabvány szerint. Ezért a szorosan vett szakmája mellett a német nyelvet is kiválóan el kellett sajátítania, majd az Electrolux cég érkeztével természetesen az angolt is.

Párhuzamosan a Gépipari Tudományos Egyesület országos titkári – vagyis az egyesületet ténylegesen működtető – feladatkörét is ellátta Szikra István, miközben ő maga is számos szabadalmat dolgozott ki, amelyek közül az egyik javadalmazásából lett meg az első Wartburgja és némi forrás a családi otthon építkezésének megkezdésére. A laudáló ugyancsak kiemelte, hogy Szikra István az élet minden területén közösségszervező, hirdeti a jót, az erkölcsöset, az összetartót. Az általa elgondolt kétévente megszervezett nagy családi találkozón immár kilencvenen-százan vannak.

Ezt a mentalitást az 1996-ban alapított családi cégben, a Scintilla Kft-ben is érvényesíti, de a város társadalmi és kulturális életének is egyik legtevékenyebb és legszimpatikusabb szereplője. Szinte minden jó ügyet támogat, a jászsági festők galériájának megteremtésével már ma bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy maradandó nyomot hagy a város aranykönyvében. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a gasztronómia és vendéglátás korábban nem ismert polgári környezetének megteremtése, amiben úgy tűnik követői is támadnak.

A meghatott kitüntetett szerencsés embernek tartja magát, hiszen mindig azt csinálta, amit szeretett. Ebben pályája kezdetén a több száz mérnök között megtalálta a munkapartnereket, a GTE tevékenysége kapcsán világnagyságokkal dolgozhatott együtt, köztük Rubik Ernővel, a kockamágussal. A családja és barátai is mindig segítették. Már a cég alapításakor is megbeszélték, hogy egy sikeres mérnök belevágjon e valami teljesen újba, és ebben Kuti Mihály, a kebelbarát – nemrég elhunyt Fülöp Béla –, és mások bátorították.

Az időrendhez visszakanyarodva volt az estnek egy kis pikantériája. Mindig a Szikra Galériában rendezik az eseményt, ahol a Jászság valamelyik fiatal tehetsége – ezen az estén Horváth Áron 13 éves fényszarui cimbalmista – varázsolja el a közönséget. Nem tévedés a kifejezés, hiszen a hangszer neve hallatán inkább szórakoztatásra gondolnánk, de Áron előadásában Bartókot idézte, és a jazzt, érett zenészként hangszere határait lépte át minduntalan és könnyedén.

Ugyancsak rendszeres program az elmúlt esztendő eseményeinek Sass István diaporámás feldolgozása. Itt a résztvevők felfedezhették magukat a tízperces produkció során fórumokon, szimpóziumokon, tanulmányi kirándulásokon és hangulatos disznótoron egyaránt. Ami a pikantériát illeti, a házigazda Szikra István minden alkalommal kiválaszt egy műtárgyat, amely kapcsán bemutatja a Jászsághoz kötődő festő, ezúttal Rudnay Gyula életét, munkásságát, korának művészeti életét. Ez most is így történt, aztán a taps nyomán a házigazda leült, mint, aki megcselekedte, amit megkövetelt a haza, ám a korábbi díjazottak máris kiszólították maguk közé. Volt meglepetés!

A tudósítást itt tulajdonképpen be is rekeszthetnénk, de a teljesség igénye nélkül ezt nem lehet. Két dolgot még feltétlenül meg kell említeni. Az egyik a Bobák József és csapata által készített díszvacsora, amely hideg libamájjal kezdődött, rozmaringos bárányfartővel folytatódott, majd belga csokoládé mousse-vel nyerte el a maga szentháromságát. Ha a háromsoros megnevezések pontos felsorolását megbocsátja az olvasó, cserébe eláruljuk, hogy kiváló étkekről beszélhetünk. Egészen pontosan az első kettőről nagy magabiztossággal nyilatkozhatunk, ami miatt a desszert milyenségére is következtetéseket vonhatunk le. Azért csak következtetéseket, mert halaszthatatlan késő esti program miatt az idő tájt már az erdő közepén gondolkodhattunk a történteken. Ugyanebből az okból és nem sértésből nem írunk az italkínálatról, hiszen a legfinomabb nedű mámora sem elég megenyhíteni egy zord rendőrt adott esetben a volán mögül. De ez már legyen a tudósító baja!