Hiába próbálkoztak

Miután a labdarúgó NB III Keleti csoportjában az MTK II ellen idegenben játszva tartalékosan is sikerült győzni, a Jászberényi FC a Füzesgyarmattal szemben ugyancsak a három pont begyűjtéséért lépett pályára. A Gyöngyösön játszott találkozón azonban az eddigiek során is masszív csapat benyomását keltő vendégek hatásosan őrizték kapujukat és az egy pontot.

A hosszabb időre harcképtelenné vált Miski, Mile és Fejes után Lékó is kidőlt a sorból, némileg enyhítette viszont Arany László gondjait, hogy az egy hete sérülés miatt lecserélt Lukács és Tisza is a kezdő tizenegy tagja lehetett. Mezőnyfölényben volt és néhány lendületes akciót is vezetett a JFC, ám az már a mérkőzés elején is látszott, feladják a leckét a jól tömörülő, szervezetten védekező Békés megyeiek. Ludasi szabadrúgása kipattant a kapusról, de nem volt érkező, bő félóra elteltével pedig Lukács emelése szállt alig fölé, de ezt követően már helyzetbe is nehezen kerültek a mieink, az első 45 perc során pedig egyszer Menczeles védésére is szükség volt a gólnélküli állás megőrzéséhez.

Szünet után is kereste a rést a vendégek pajzsán a berényi alakulat, de még horpadást sem nagyon sikerült ütni rajta, mindig akadt egy közbeavatkozó védő, egy időben odaérő láb, vagy az átadásoknál néhány centi hiányzott az igazi ziccer kialakításához. A vendégek kapusának csak erőtlen vagy lecsorgó labdákat kellett összeszednie, és az idő előrehaladtával már csak kósza látogatásokat tettek a másik térfélre a füzesgyarmatiak, akiknek fő szempontja szinte végig a biztonság volt. Taktikájuk végül célt ért, pályaválasztói részről ezúttal elmaradt az olyan egyéni villanás, ami a győzelem kivívásához vezethetett volna. Jászberényi FC – Füzesgyarmat 0-0

Nem tudott még gólt szerezni a két albérletben játszott meccsén a JFC, pedig május 13-án, vasárnap 17 órától ismét Gyöngyös lesz a helyszín, amikor a DVTK II. csapata ellen továbbra is az élcsoportban maradás lesz a tét. A diósgyőriek fiataljai egy ponttal szereztek kevesebbet, mint a jelenleg ötödik helyen álló Jászberény, de a tizedik Nyírbátor is csak hárommal van lemaradva, így gólok és pontok kellenének, hogy ne előzzenek az üldözők.

Szerző: Szőrös Zoltán

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?