A Jászság csodálatos virágai

A Jászság növénycsodáiról tartott előadást Urbán Sándor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyi csoportjának elnöke a Jászok Egyesületének márciusi összejövetelén a Pest Megyei megyeházán.

Az előadó apai ágon jász redemptus családból származik, anyai ágon pedig a Kiskunságból, így a Hármas kerület több településén érzi otthon magát – mondotta bevezetőjében.

Előadásában Urbán Sándor kifejtette, hogy az ősi Jászság az alföldi síknak jól körülhatárolható, kis sík medencéje, melynek legmélyebb része Jászjákóhalma környékén van, a Zagyva és a Tarna találkozásánál. Ez a süllyedék a mai napig folyamatosan – szerencsére észrevétlenül – süllyed, ami azonban napjainkban már nemigen jár földrengésekkel, noha néhány évtizede azok még voltak.
A Jászság, ez a 35×40 kilométeres, szabálytalan alakzatú terület a vízszabályozások előtt egy óriási mocsárvilág volt, ahová a vizet a Mátra déli lejtőiről hozta le a két nagy vízfolyás, a Zagyva és a Tarna, valamint még számtalan kisebb-nagyobb ér.

A mocsárvilág előnyös volt a betelepülő jászoknak, mert védte őket a kóborló, rosszakaratú ellenséges emberektől. A települések a mocsarak közti kisebb-nagyobb hátságokon vagy szigeteken alakultak ki, amire a legjellemzőbb példa Jászjákóhalma.

A térség sokáig külterjes nagy állattartó vidék volt, ahol számos helyen találkozhatunk ma is a védőszent, Szt. Vendel szobraival. Közülük a legrégebbi a jászalsószentgyörgyi, az 1700-as évekből. A Jászság olyan földrajzi tája volt az Alföldnek, ahol talán a legsűrűbben voltak a tanyák. Ezek jórészt mára már eltűntek. Amit közülük az 1960-as években nem pusztítottak el, az is mostanra többnyire gazdátlanná vált, és pusztulóban van.

A Jászságnak jellegzetes a növényvilága. Ezekből mutatott vetített képeket az előadó. Vannak köztük ritka, védett növények is. Jellegzetes itt például a bárányparéj, ez a legvadabb szikeseken élő, apró virágú pozsgás növény. A Zagyva árterének növénye a fényes borkóró, mely már eltűnőben van az Alföldön. A közönséges borkóró az ember nem bántotta tájaknak a növénye, ahol bizonyíthatóan 800-1000 éve nem szántottak. Ahol viszont kipusztul, oda soha nem tud visszatelepülni. Jellegzetes a búzavirág, ami egykor oly gyakori volt, hogy az iskolai ballagások egyik fő díszítője volt, ma viszont már alig-alig fordul elő. A mutatott példányt például egy temetőben fotózták, ahol nincs vegyszerezés.

A gyönyörű virágú mocsári gólyahír is erősen visszaszorulóban van, az egyre szárazabbá váló éghajlat hatására. A gólyák érkeztével ad hírt a természet megújulásáról. A fotót róla Pusztamonostornál készítették. A búza egyik ősének tekinthető hengeres kecskebúzát Portelek határában fényképezték. A vérpiros szirmú, lángszínű hérics nagyon megfogyatkozott. Ennek „unokatestvére”, a nyári hérics az előzőtől abban különbözik, hogy szirmai tövén fekete folt van. A kék iringó árterek, vizenyős területek növénye, ebből is egyre kevesebb van. A védett réti iszalagot Jászárokszállás határában találták, de előfordul Alattyán, Kerekudvar és Jászfelsőszentgyörgy közötti területen is. Az őszi kikerics a legszebben Jászfelsőszentgyörgy közelében, a Zagyva árterében virágzik. augusztus-szeptemberben. A barnás virágú sziki kocsord fokozottan védett. A kékes-sárgás virágzatú réti őszirózsa a Kárpát-medencén kívül sehol sincs, a legszebb állománya éppen Jászdózsa közelében van. A Jászság nyugati peremén fordul elő a mocsári kosbor, ez a dekoratív orchideaféle. Előfordulnak a nőszirmok különféle fajai, így például a mocsári vagy sárga nőszirom, ez a nagyméretű, látványos virágú növény, mely szerencsére egyelőre nem annyira ritka, ellentétben a kisebb termetű tarka nőszirommal. Többfelé van a Jászságban a májusban nyíló fátyolos nőszirom. A pipacs még ma is valóságos mezőket alkot a Jászságban, miközben például Németországban már teljesen kiveszett. A parlagi rózsa parányi, 5-10 centiméterre megnövő kis rózsaféle, az alföldi sztyeppnövényzetnek a képviselője, Jászalsószentgyörgy határában egyetlen helyen található meg. Védett a szikes puszták jellegzetes növénye, a Jászkiséren és Jászboldogházán gyakori hamvas seprűparéj, ez a nem látványos, nem harsogóan szép növény. A jászberényi vasútállomástól északra még megtalálható szamárkenyér már kipusztulófélben van. Tüskéinek következtében ezt nem legeli le egyetlen állat sem.

Az előadó további, itt előforduló növényeket is említett, így a szarkalábféléket, a magyar szegfűt, a mocsári tisztesfűt, pozsgás zsázsát. A Jászság egyik csodájának számít a – még szakmai körökben is titkos lelőhelyű – bíboros kosbor.

A növények mellett további – nem kis mértékben éppen a rajtuk megtelepült növények miatt fontos – természeti értékek a Csörsz árok Jászárokszállás határában, vagy éppen a kunhalmok, melyeket 1996-ban törvényi védelem alá helyeztek, tényleges védelmük azonban valójában a mai napig nincs megoldva. Legszebb közülük a Jászapáti-Jászdózsa határában levő Nagyhalom, illetve Jászberény déli határában a Szent Imre halom.

Flóra szempontjából jelentős egynémely temető is: Pusztamonostoron például az Alföldön egyedül itt előforduló csipkés gyöngyvesszőt találjuk meg. A több százéves, ún. ártéri gyümölcsösök Alattyánnál, Jászalsószentgyörgyön, illetve Jánoshidán őrződtek meg a legszebben. Ősi erdőfolt pedig két helyen van, Jászdózsán a Pap-erdő és a Jászalsószentgyörgyi erdő.