Festői költészet

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria idén is megrendezte költészet napi rajzpályázatát, melynek a témája ezúttal Szécsi Margit: Fehér galambot című verse volt. A háromszoros József Attila-díjas költőnő május 28-án ünnepelné 90. születésnapját, így a múzeum rá emlékezve választotta ki a versét.

Elsőként Farkas Edit a múzeum igazgatónője köszöntötte a megjelenteket, majd Kerekné Mihalik Judit szólt Szécsi Margit életéről és a pályázat során meghozott értékelésről.

„Az idei évben a pályázati kiírásunkban szereplő vers költőnőjének, Szécsi Margitnak is ezer szállal szövi át életét a képzőművészet, hiszen ő maga nemcsak zseniális költő, hanem grafikus és illusztrátor volt.” – utalt az irodalom és a képzőművészet szoros kapcsolatára Kerekné Mihalik Judit. A költőnő verseiben megjelenő szóképek, jó lehetőséget adtak a képi megjelenítésre. Rögtön a vers első két sora „Fehér galambot, fekete hollót ingembe raktam, vigyen a szélben” többeket megihletett. A fiatalok szívesen nyúltak az elvont, kissé absztrakt irány felé, sőt volt, aki annyira elrugaszkodott, hogy ecsetvonások helyett komplett inget applikált az alkotói felületre.

A versenyre összesen 63 pályamű érkezett a Lehel Vezér Gimnázium, a Liska József szakközépiskola, a Nagyboldogasszony és a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus középiskola tanulóitól.
Az alkotásokat háromtagú zsűri értékelte, köztük Farkas Edit múzeumigazgató, Kerekné Mihalik Judit a múzeum munkatársa, és Bartos Kinga grafikus. A zsűri elmondása szerint figyelembe vette az egyéni megoldásokat, hiszen a versnek nemcsak a képi elemeit kellett illusztrálni, hanem visszaadni annak tartalmát és hangulatát. Illetve szempont volt a választott technika színvonalas kidolgozása is.

A kritériumoknak számos diák megfelelt, közel 20 tanuló munkája pedig a múzeum falait díszítette a kiállítás idejére. A legjobbakat a zsűri díjazásban részesítette. Idén a harmadik helynek ketten is örülhettek, Deli Nóra a Jászapáti Középiskola 9. osztályos tanulója és Terdik Vanda a Lehel Vezér Gimnázium szintén 9.-es diákja. A második díjat Bódi Kittinek a Liska József középiskola 10. osztályos tanulójának ítélte a zsűri.

Az első helyezést Szász Tünde 9.-es tanuló érte el, aki a Jászapáti Középiskolából pályázott. A zsűri értékelése szerint gazdag színvilágú monotípiát készített. A figurát és a madarak alakját aprólékosan kidolgozta és a háttérhez illően jelenítette meg. Különleges, egyedi alkotást adott ki kezei közül.

Az eredményhirdetés a kiállított pályaművek megtekintésével folytatódott, ahol kellemes beszélgetés mellett a nyertesek felkészítő tanáraikkal együtt örülhettek.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?