Tiszafüreden jártunk

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal hagyományteremtő céllal rendezte meg a Tisza-tavi Napok és I. Tisza-tavi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár – TÓMÉK elnevezésű rendezvényét március 23-24-én, Tiszafüreden.

Jászberény város is meghívást kapott erre a remek kezdeményezésre. Városunkat a Jászsági Pálinka Lovagrend – Kalla Pál nagymester, Erős Sándor kincstárnok –, és a Jászsági Mézlovagrend – Molnár György nagymester – képviselte.

Közös faházban került sor az Erős Pálinka és a Molnár Méhészet termékeinek elhelyezésére, ahol a látogatók szívesen elidőztek. A kóstolók mellett természetesen szórólapokkal, kiadványokkal invitáltuk őket Jászberénybe.

A rendezvény bővelkedett látnivalókban: a helyi termelők áruinak sokasága, a finomabbnál-finomabb ételek kóstolása, szebbnél-szebb kézműves termékek kavalkádja, a Tisza-tó Húsvéti Sonkájának megválasztása, megkóstolása, az ökörsütés, a meghívott megyék bemutatkozása (Jászberényt az Árendás Együttes képviselte), fakultatív kirándulási lehetőség a Hortobágyra illetve a Kiskörei Erőműhöz. Mindkét napon már délutántól késő estig koncertek – Kis Grófo, Vad Fruttik, Kiscsillag – voltak. A rendezvényt szombat este látványos tűzijáték zárta.
Az időjárás kissé hűvös volt, de a sok látnivaló és a pazar programok kárpótoltak mindenért.

Szerző: Molnárné Laki Edit

Vélemény, hozzászólás?