Mindannyian mások vagyunk

Április másodika az autizmus világnapja. Erről múlt hét pénteken Jászberényben is megemlékeztek a Conselve térre látogatók. A program végén az összetartozás és az elfogadás jegyében „kék sétára” indultak a helyi szervezetek, oktatási intézmények.

Péntek délelőtt a kék, az autizmus nemzetközi színében pompázott a Conselve park díszítése, ahol második alkalommal rendezték meg a „kék sétát”. A szervezők célja ezúttal is az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet az autizmussal élő embertársainkra.

A rendezvény műsorvezetőjeként Tomkovicsné Sólyom Csilla köszöntötte a jelenlevőket, majd Szatmári Antalné alpolgármester asszony mondott beszédet. Az alpolgármester asszony az autizmus megismertetésének fontosságára és az autisták elfogadására hívta fel a figyelmet. Nem elég, ugyanis ha szabatos orvosi kifejezésekkel leírunk egy betegségcsoportot, de a hétköznapok nyelvére is le kell fordítani, a mindennapok használatára – mondta, majd azzal folytatta, hogy megkülönböztetett szeretettel kell kezelnünk az autizmus spektrum zavarral élő embereket.

Bozóki Jánosné intézményvezető köszöntőjében a rendellenesség sajátosságairól, az eltérő viselkedési formákról beszélt. „Az autista emberek agya másképp dolgozza fel a külvilágból érő hatásokat, mint a miénk… Mások, de mindannyian mások vagyunk, másnak örülünk, és másképp mutatjuk, ki ha szomorúak vagyunk…” Ettől függetlenül minden ember egyformán értékes, és eszerint kell viszonyulnunk az autizmussal élők felé.

A jelenlevők sokszínűsége ezúttal is megmutatkozott. A Maci ovisok énekkel színesítették a programot, a Szent István Körúti Iskola tanulói tánccal és verssel kedveskedtek. A Fogyatékkal Élők Klubjának előadásában szintén verseket hallhattunk.

Végül az elfogadás útjára lépve, közel 400 résztvevővel megkezdődött a séta a Lehel Vezér téren. A rövid kerülő után visszaérkeztek a Conselve térre, ahol héliummal töltött lufik felengedésével folytatódott a program. A kék lufik azt az üzenetet vitték, hogy fogadjuk el egymást, hiszen mindannyian mások vagyunk! Ezt követően emlékfalat díszítettek a jelenlevők, és immár nemcsak a szeretet melengető érzése, hanem a nap sugarai is felmelegítették a téren ácsorgókat.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?