Zene, tánc és irodalom

Három hónapos turnéja utolsó állomásaként Jászberénybe érkezett az Arany 200 társulat, hogy exkluzív koncertélménnyel hangolja rá a közönséget a költészet napjára.

A nagyzenekari művet Arany János Nagykőrösön írt alkotásaiból állította össze Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja és egyben az előadás megálmodója, szerzője, aki ütőhangszerével maga is kivette a részét a sokrétű produkcióból.

A 12 tagú nagyzenekar, két színművész és két balett táncművész által megvalósított színpadi varázslat nem titkolt szándéka volt, hogy a közönség minden érzékszervét rabul ejtse. Az összművészeti előadáson ugyanis a zene, a tánc és az irodalom egyszerre kaptak főszerepet. A klasszikus hangzás, a populáris filmzenei hatások, az emelkedett színházi hangulat és a profi táncosok beszédes, a versek egyes figuráit bemutató mozdulatai remek háttérnek bizonyultak Arany János kisemberek hétköznapjait elmesélő költeményeinek. A nyolcvan perces utazás során léptettünk Edward király mellett Walesben, szántuk szegény megbomlott elméjű Ágnes asszonyt, és nevettünk két szomszéd gyarló pereskedésén, melyet egy ártatlan fülemüle robbantott ki.

A verseket Varga Izabella – akit a Barátok közt sorozat Nórájaként is ismerhetünk – válogatta és Tege Antal színésztársával megosztottan interpretálta. Hol szenvedélyes, hol melankolikus, hol pedig komikus játékuk beszippantotta a ma is aktuális mondanivalóval bíró sorok közé a megjelenteket.

A műsort követően lehetőség nyílt az előadás hangoskönyv verziójának megvásárlására, így a katartikus élmény újbóli átélésére is, melyet még az Arany születését követő 201. évben sem lehet elégszer megtapasztalni.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?