Muzsikások Kutasföldről

Pénteken este a táncosok házába Kutasföldről érkeztek hozzánk zenészek, hogy az Utolsó óra után című program keretében otthonról hozott muzsikával szórakoztassák a népzenét kedvelő közönséget.

Húsz évvel ezelőtt a Fonó Budai Zeneházból indult útjára az a gyűjtőmunka, ami a Kárpát-medence még élő népzenéjét hivatott megörökíteni. A falusi muzsikusok produkcióiból hanganyag készült, az Utolsó óra után programja pedig találkozási lehetőséget nyújt az adatközlőkkel. A Fonón kívül Székesfehérvár és Jászberény ad ilyen formán teret a muzsikának és az érdeklődő közönségnek.

Pénteken a Gá­bodról és Nagymedvésről érkezett három kutasföldi prímás, és az őket kísérő Üsztürü zenekar küküllőmenti lassú és friss zenéket, valamint a táncházhoz bemelegítésképp pontozó formájában táncbemutatót is hozott. A koncertet követően rövid pihenő után szintén ők muzsikáltak a késő éjjelig tartó táncházban.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?