Helytálltunk a Csaba ellen

Amit akár csak néhány hónapja is csak reméltünk, megvalósult: röplabdázóink az Extraliga elődöntő mindhárom mérkőzésén komoly ellenállást tanúsítottak a címvédő Békéscsaba ellen. Sőt múlt csütörtökön csupán döntő játszmában tudtak győzni ellenünk a viharsarkiak.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első meccsét jó játékkal 3:1-re vesztettük el a Linamar-Békéscsabai RSE otthonában. Bár április 5-én a második mérkőzés nem úgy indult számunkra, mint ahogy szerettük volna – hiszen jelentős különbséggel, 25-11-re behúzták a vendégek -, a folytatásban tartottuk a lépést nagynevű ellenfelünkkel szemben. Olyannyira, hogy a második szettben 6-6 után – Borsos Lili nyitásával és Pintér Andrea szemfüles pontjával – 10-8-ra már mi vezettünk! Fantasztikus csapategységre és profi mentalitásra vall, hogy egy simán elveszített játszma után már a következő szettben össze tudtunk állni. 16-16 után 20-20-nál is döntetlenre állt a meccs, de végül a rutinosabb és higgadtabb Békéscsaba örült ennek a játékrésznek a végén is (24-26). Ekkor tarthattunk tőle, hogy elbizonytalanodunk, pláne amikor a harmadik játszmában 11-16 állt az eredményjelzőn. Ezután azonban egyre inkább beindultunk, s mások mellett Pintér Andrea két fantasztikus szervájával 18-17-re, Maria Ivonkina leütésével, valamint Miklai Zsanett leütésével és szervájával pedig már 22-19-re vezettünk. Bár 22-22-re még egalizált a Csaba, hidegvérünknek – és Pintér Andrea leütésének – hála, nagy izgalmak után szépítettünk (25-23)! A jelentős részsikernek számító játszmagyőzelem után még több energiát szabadított fel bennünk. E nélkül nem lett volna lehetséges, hogy már a szett elején is képesek voltunk tartani a lépést a riválisunkkal, sőt 11-11 után 15-13-nál már nálunk volt az előny! Nem csillapodtak ezután sem az izgalmak, ám Lékó Lillával az élen zseniális volt a mezőnyvédekezésünk. Persze a támadójátékunk is remekül működött, így 21-21 után már csak mi szereztünk pontot (25-21)! Egészen varázslatos, hogy döntő szett-re késztettük a csabaiakat, de ekkor 2-2 után 5-2-re és 8-4-re is vezettek Kormos Mihály röplabdázói. Genesis Miranda leütésével azonban 7-9-re zárkóztunk, sőt Pintér Andrea okos megoldásával és Genesis Miranda leütésével 12-12-re le is dolgoztuk a hátrányunkat. A vég-játékot azonban jobban bírta a Csaba – többek között a remekül szerváló Bodnár Dorottyának hála (12-15).

Jászberény Volleyball Team-Linamar-Békéscsabai RSE 2:3 (–11, –24, 23, 21, -12)

Mintha a sors vasárnap ismételte volna önmagát, hiszen a nyitó játszmában ezúttal is elsősorban a Békéscsaba akarata érvényesült. Ebben a periódusban nagyon keveset hibáztak a csabaiak – ennek meg is lett az eredménye (25-18). 5-2-es békéscsabai fór után, 12-15 állt az eredményjelzőn, először vezettünk hárommal, Kormos Mihály maga köré is rendelte a röplabdázóit. De Miklai Zsanett és Pintér Andrea révén tovább nőtt az előnyünk. Kétpontos vezetésünknél Bertók Bettina kapott ismét játéklehetőséget, majd Deme Gábor akarta megakadályozni a békéscsabai egyenlítést, így időt kért – amit három berényi pont követett (16-20). Remek mezőnymunka és hatékony támadás-befejezések jellemezték a játékunkat – ennek ellenére a hajrá ismét izgalmassá vált, hiszen egyetlen pontra felzárkózott a BRSE. 21-22-nél rövid időre visszatért a pályára Borsos Lili, majd Maria Ivonkina szerzett újabb berényi pontot. 23-23 és 24-24 után is mi jutottunk szettlabdához, s a második eséllyel éltünk is (24-26). 2-0-s csabai vezetés után 4-2-re fordítottunk, de a feszültség nemcsak tapintható, hallható is volt: a hazaiak másodedzője és Deme Gábor között konfliktus alakult ki, s előbb Kormos Mihály, majd Deme Gábor is sárga lapot kapott. Örvendetes ugyanakkor, milyen stabil volt a mezőnyvédekezésünk. 8-8 után ismét elképesztően szoros volt a játszma, felváltva születtek a pontok az egyik, majd a másik térfélen. Elszakadni persze nem sikerült a dél-alföldiektől – sőt 17-15 állt az eredményjelzőn, amikor Deme Gábor maga köré vonta a játékosait. Kisvártatva ki is egyenlítettünk 20-20-ra. 23-21-es csabai fórnál Maria Ivonkina érkezett újabb pompás leütéssel, de Lucía Fresco révén mégis két szettlabdához jutottak a hazaiak, amelyek közül a másodikat kíméletlenül Mlinar (25-23). A negyedik játékrész elején több nyitásrontása is volt a viharsarkiaknak, de mi magunk is tettünk persze annak érdekében, hogy 6-6 volt az állás – többek között Pintér Andrea ászával. Hatalmas lelkierőről teszünk tanúbizonyságot, hogy folyamatosan tartani tudtuk a lépést a Békés megyeiekkel szemben (11-11). 15-15 után csa-patkapitányunk, Bleicher Nóra egymás után kétszer nyitott foghatatlanul – nem is várt tovább az időkéréssel Kormos Mihály. 19-19-nél aztán előbb utolértek bennünket, majd 22-19-re el is léptek tőlünk – aztán viszont Alina Adamenya és Maria Ivonkina lepte meg az ellenfelet. Ennek ellenére 24-22-nél két meccslabdához jutott a BRSE – beállt nálunk Borsos Lili. Az elsőt még hárítottuk, de a másodikat nem sikerült, így minimális különbséggel megnyerte a szettet és ezáltal a mérkőzést és a párharcot is a Békéscsaba (25-23). Ezúttal tehát nem sikerült döntő szettet játszani a viharsarkiak ellen és ezzel eldőlt, hogy nem juthatunk a döntőbe, de minden dicséret megillet bennünket is, amiért a párharcban ekkora erőbedobásra késztettük a dél-alföldieket. A folytatás várhatóan körülbelül két hét múlva lesz; ekkor már a bronzéremért küzdünk majd az Újpest ellen. A IV. kerületiek a Nyíregyháza ellen estek ki 3:0-ra. Ezzel a mentalitással és játékkal igenis kellemetlen helyzetbe hozták magukat,

Linamar-Békéscsabai RSE-Jászberény Volleyball Team: 3:1 (18, –24, 23, 23)

JVT: Miklai Zsanett, Maria Ivonkina, Borsos Lili, Alina Adamenya, Genesis Miranda, Pintér Andrea. Liberó: Lékó Lilla. Csere: Bleicher Nóra, Bertók Bettina.

Továbbjutott a Békéscsaba 3-0-s összesítéssel, a berényi csapat pedig a bronzéremért játszhat az UTE ellen.

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?