Merítsünk az erényekből!

Az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat itt állomásozó vezetőire és csapataira emlékeztünk a huszonhatodik Város Napon, április 3-án. A város díszvendégeként Nagykáta települését köszöntöttük.

A főtéren a Palotásy János Zeneiskola térzenéje hallatszott, ahol a XXX. Tavaszi Emlékhadjáratban résztvevő hagyományőrző csapatok sorakoztak fel. Az ünnepélyes felvonulás előtt Kisnémethné Király Éva műsorvezető elevenítette fel a tavaszi hadjárat jászberényi kötődésű eseményeit. Az ünnepség folytatásában Vitkó Egon a XXX. Tavaszi Emlékhadjárat főparancsnoka vezényletével díszszemlét tartottak.

A szónokok közül elsőként Szabó Tamás polgármester köszöntötte Jászberény lakosságát, a hagyományőrzőket és a város idei díszvendégét, Nagykáta delegációját. Köszöntőjében kiemelte, hogy Nagykáta meghívása nemcsak annak szól, hogy szomszédos településünk, hanem több évtizedes együttműködésre tekint vissza. „Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratában a Zagyvamente és a Tápiómente igen szorosan együttműködve küzdött és dicsőséget szerezett az utókornak.” – mondta, majd azzal folytatta, hogy ez az összefogás azóta is tart a két település között.
Beszédét azzal zárta, hogy a Város Napja kiváló lehetőség arra, hogy a hagyományokat ápoljuk és tiszteljük, valamint megismertessük az utánunk jövő generációval. A köszöntők sorát Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere folytatta. „Amikor feltűzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel.” hangzott beszédében. Elmondta, hogy az 1849-es tavaszi hadjáratból erőt meríthetünk a mai küzdelmekhez is. „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!” – idézte Széchenyi István szavait. Végül arra bátorította a jelenlevőket, hogy a tehetséget, akaratot és a megszerzett tudást városaink, közösségeink életének jobbítására fordítsuk.

Beszédét követen a szabadságharcot idéző, 1848-as dalok csendültek fel Kovácsné Lajos Krisztina népdalénekes előadásában és Molnár László tárogatóművész kíséretével.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség egykori elnöke, Horváth Lajos a múlt törekvéseiről szólt, amelyekre olykor vissza kell tekintenünk, hogy építeni tudjuk a jövőnket.
„Mint a jó gépkocsivezető, akinek ott van a visszapillantó tükör és rendszeresen belepillant, hogy mit hagyott maga mögött. Ez a mi feladatunk, nézzünk a múltba azért, hogy tudjunk előre menni… Őrizzük a múltat azért, hogy lássuk milyenek voltak eleink, hogy tanuljunk a hibáikból és merítsünk az erényeikből!” Sorait azzal zárta, hogy az 1849-es tavaszi hadjárat mutatja, a magyarok képesek összefogni és győzelemre vinni a polgári ügyeket. Ezért ma is az a feladatunk, hogy összetartsunk és kéz a kézben építsük Magyarországot!

A rendezvény további részében Vitkó Egon a települések címerét ábrázoló tablót adta át Szabó Tamás polgármesternek és köszönetét fejezte ki, hogy a város elöljárói évről évre támogatják a hagyományőrzők törekvéseit.

A felvonulás előtt a XXX. Tavaszi Emlékhadjáraton résztvevők csatajelenettel demonstrálták az ütközet menetét.

A megemlékezés záró momentumaként, a város vezetői koszorúkat helyeztek el a Városháza épületén, a bíróság- és a kőhídi étterem falán található emléktábláknál, valamint az 1848-as emlékoszlopnál.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?