Emlékezés ’48 értékeire

Március 15-én, a városi ünnepséget követően, 1848-49-es forradalom és szabadságharc értékeire emlékező közös rendezvényére várta az érdeklődőket a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, a Járásbíróság épülete elé.

Az egykori Jászkun Kerületek Székháza homlokzatán, a szabadságharc vezérkarának jászberényi tartózkodását megörökítő dombormű előtt, dr. Gedei József, a DK országgyűlési képviselő jelöltje köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket. Beszédében felidézte a 170 ével ezelőtt történt eseményeket, annak tükrében, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékét, a Tizenkét pontot és Nemzeti dalt, valamint mondatott ki a sajtótörvény. Ez teremtette meg a sajtószabadságot Magyarországon és kimondta, a sajtónak szabadnak kell lenni! A sajtó a valóságot kell, hogy megírja, és nem lehet a hatalom propaganda eszközévé silányítani. Ez nagyon komoly üzenete ’48-nak, melynek üzenete van a mai mindennapjainkhoz is. A továbbiakban a hazai média, újságírás állapotát vázolta fel, részletesebben elemezve a városunk nyomtatott és elektronikus sajtó orgánumaiban véleménye szerint fennálló helyzetet. Dr. Gedei József kijelentette: „bátran mondom: az ellenzéknek alig-alig van hangja, lehet hangja, de ha nem mondhatjuk el véleményünket abból egy torz szemlélet és közélet jön létre.”

Balogh Béla az MSZP helyi szervezetének vezetője megszólalásában először annak a reményének adott hangot, hogy lesznek majd követőik, akik az eljövendő években, ’48-at ünnepelve megemlékeznek arról a szellemiségről, ami miatt most összejöttek. 1848 forradalmát, annak az ünnepnek nevezte, melyet Magyarország itthon vagy külföldön élő lakossága egyformán tud ünnepelni, hátsó szándék nélkül. A kitűzött kokárda ’48-ban kifejezte a nemzet egységét, összetartozásának szimbólumát jelenítette meg, – mint ahogy ma is, – azért lett hagyomány, mert azzá is vált. Az egyet nem értést másként kell kifejezni, le kell ülni, meg kell vitatni a különböző álláspontokat, és akik hallják, azok majd eldöntik, hogy kinek adnak igazat.
Az esemény zárásaként koszorút helyeztek el a domborműnél és főhajtással emlékeztek 1848 értékeire.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?