Ikonikus dalok

2018-03-14 Demeter Gábor 0 Comments braindogs, koncert

A Braindogs, alkalmi tribute formáció előadásában, Tom Waits zseniális számait és zenéjét meghallgatni gyűlt össze a népes közönség, március 3-án este az Ifjúsági Házban.

A banda jó másfél éve játszott már a Lehel Film-Színház színpadán és emlékezetes koncertet adott. Az idei négyállomásos turné utolsó felvonása volt Jászberény, olyan helyszínek mellett, mint a főváros, Pécs és Szeged, (köszönet ez úton is a szervezésért Tóth Józsinak!) A már jól ismert csapat megújult programmal lépet színre, melynek tagjai egytől egyig komoly tisztelői a Tom Waits-nek és saját jogán is hasonló kvalitású zenészek, előadók, dalszerzők. Pár éve állt össze a Braindogs a rekedtes hangú énekes legenda, Tom Waits születésnapját megünnepelendő,- a mester tisztelőiből, – azóta évente egyszer, néhány koncert erejéig jönnek csak össze, hogy örömködjenek egyet a nagy kedvenc dalaival. Ami merész vállalkozás,a színésznek sem utolsó zenész sajátos fizimiskájával, örökös másnaposságot sejtető mozdulatsoraival, no meg félreismerhetetlen, reszelős hangjával egy jelenség; egyszeri és megismételhetetlen.

A Braindogs mégis megmutatta nekünk, hogy lehet, egyszerűen, tökéletesen. Zeneileg megelevenedett a színpadon Waits, pont úgy volt rockos, ördögi, dühös, esetleg lágy, vagy éppen szerelmes, ahogy az eredeti és ahol már a szöveget sem érteni, a Braindogs még ott is zenélt, bizonyos értelemben túlmutatva a példaképen.A nemzetközi csapatban senki sem volt önmaga, hanem mindenki ugyanannak az énekesnek a különböző arcait mutatta meg.Így az est és a Braindogs sztárja, Ian Siegal, mikor a mikrofonja mögé lépett és belekezdet a Way Down in Hole-ba hirtelen azt se tudtuk, hogy Siegal vagy Waits énekel e. Olyan kapcsolata volt a gitárjaival, a mikrofonnal, a ruháival, a hangjával és persze Tom Waits-szel, amilyet csak nagyon ritkán látni.

Ebben a szituációban Kiss Tibi sem frontember, hanem alázatos másodgitáros, aki egyszer hibátlanul nyomja a megafonjába Chocolate Jesus-t, máskor gitárszólókat lök és vadul vokálozik. Aztán ott volt Varga Lívius, aki csak jóval kevesebb szer ontotta a bohémkodást, viszont mikor előjött ütőhangszerei mögül mindenféle erőlködés nélkül, játszi könnyedséggel nyomta le a Down, Down, Down-t. A két ütős közül, a dobos Frenk pontosan és erővel püfölte szerkóját, de kicsit előrejött énekelni is líraian szólóban, ekkor gitárral a kézben. Az énekesek között ott volt még az osztrák blues-zenész, Ripoff Raskolnikov, fehér gitárjával kedélyesen ült széken, lábát keresztbe téve, fejét olykor biccentgetve, lassú gitárjátékával kísérve a rekedten és erősen szólaltatta meg a Clap Hands-ét. Feltétlenül meg kell említeni a billentyűs Nagy Szabolcsot és a basszust hozó Varga Lacát, akik ugyan a háttérből, de kimaradhatatlan részét képezték a Braindogsnak. Az este zenei sokszínűségére jellemző, hogy blues, jazz és varieté elemek keveredtek, érzelmes hangvételű dalokkal, jellegzetes kocsmazenével. Vegytiszta költészet, keserűen szépséges melódiákban elbeszélve.

A szombat esti jelen, mára már csak a múlt, miatta nem főhet a fejünk, ami kezdéskor ígéretesnek ígérkezett, felejthetetlen múlttá vált, legalábbis egy jó darabig így lesz, míg újra szól a Braindogs.