Megújult a tanoda

Március 6-án, kedden sajtótájékoztatóval egybekötött látogatáson vehettünk részt a felújított Faiskola utcai Kiscsillag Tanodában, ahol jelenleg 25 gyermek tanulhat korszerű körülmények között.

A tanoda 2014-től, a szolgáltatóház 2015-től működik a Támop komplex-telepprogramjának eredményeként, ami a faiskola utcai és a neszűri szegregátum felzárkóztatása érdekében valósult meg. A jelenlegi forrás – melynek megalapozói a Jászberényi Önkormányzat, a Jászkerület Nonprofit Kft. és a „Helyet” Alapítány –, egészen 2020 novemberéig tart.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit és a megjelenteket Szabó Tamás polgármester köszöntötte, és örömét fejezte ki, amiért ismét gyarapodhatott az intézmény, mely különleges színfoltja a közösségi gondolkodásnak. A tanodában – ahol jelenleg három szociális munkás, három pedagógus és egy szociális asszisztens dolgozik –, célzott problémakezelő szándékkal, közösségfejlesztő, bűnmegelőzési programokkal, sportfoglalkozásokkal kívánják segíteni a hátrányos helyzetűek életét. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy ez a mostani alkalom is épp egy újabb pályázati lehetőség eredményeképpen valósult meg, és szívből reméli, hogy a fejlesztéseket a jövőben is folytathatják.

Ezt követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kökény Zsolt fejezte ki köszönetét a támogatásért, és elmondta, hogy szerencsére a tanodában tanuló gyerekek közül az elmúlt két évben senki nem ismételt osztályt. Felhívta a figyelmet az intézmény egyéb szolgáltatásaira, hiszen a fiatalokon túl hajléktalanokról, mélyszegénységben élőkről és idősekről is gondoskodnak a szociális fürdő, a mosoda, valamint az étel és ruhaosztás jóvoltából. A továbbiakban rövid séta keretében tekinthettük meg a pályázatnak köszönhetően felújított tanodát, mely az ott tanulók második otthona.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?