Ezerarcú porcelán Herendről

A Jász Múzeum szerdai programján, február utolsó napján a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel közös rendezésű, Százszorszép Herend című kiállítás megnyitójára valamennyi széket elfoglalták a látogatók.

A megjelenteket – köztük dr. Simon Attilát a manufaktúra vezérigazgatóját és munkatársait Krámik Attila PR menedzsert, Gyenei Kristóf grafikust, Gócsáné dr. Móró Csillát a tápiószelei Blaskovich Múzeum igazgatóját – dr. Bathó Edit köszöntötte. Az üdvözléseket követően elárulta, hogy a Nemzeti Vágta budapesti eseményén történt a találkozás a két intézményvezető között, melynek gyümölcse a mostani esemény, amely fennállása óta a Jász Múzeum első porcelán kiállítása.

Dr. Simon Attila cégvezető nyolcszáz kollégája üdvözletét tolmácsolta köszöntőjében. Elmondta, hogy a közel kétszáz esztendős manufaktúra missziójának jegyében nyílik ez a tárlat, mely a hungarikummá nyilvánított kézműipar egy szeletét tárja a látogatók elé. A porcelángyár vezetésének hitvallása Herend csodájának megismertetése és meggyökereztetése ország- és világszerte.
A tradíciók megtartása mellett az innováció és a stílusteremtés teszi a gyárat sikeressé, a Herendi porcelánt különlegessé és értékállóvá. A manufaktúra termékei ma is a luxus, az elegancia és a kényeztetés hármasát sugallják. Nem véletlen, hogy Viktória királyné is beleszeretett a mívesen kidolgozott tárgyakba a Londoni Világkiállítás alkalmával, és a királyi asztal részére rendelt készlet ma is az uralkodóház gyűjteményében található. A királyi család Herendi készlete azóta jelentősen bővült, mivel Vilmos herceg házasságkötése és gyermekei születésének tiszteletére Magyarország hivatalos ajándékai szintén a neves gyár remekeiből kerültek ki.

A jászberényi kiállítás nem a királyi készletből készült, inkább a kevésbé közismert mintákkal mutatkoznak be városunkban. Van miből választani, hiszen a cég 16 ezer különböző fehér forma és 4 ezer különböző festett minta, összesen mintegy 64 millió különböző porcelán terméket mondhat saját produktumának. A készlet részét alkotja a Déryné ihlette sorozat is, melyből szobrokat és egy teljes étkészletet csodálhatunk meg a tárlat alkalmával. A művészek kezei közül kikerülő tárgyak a manufaktúra ezerarcúságát tükrözik, a türelem, a szépség iránti elkötelezettséget, a kitartást ünneplik. A kiállítás maga is ünnep, amely tiszteleg az évezredeket és országokat összekötő porcelán előtt.

A kiállítás finomságához remekül illett a Palotási János Zeneiskola tanárainak koncertje, akik zongorán és fúvós hangszereken előadott művekkel emelték az esemény fényét.

A tárlatot Gócsáné dr. Móró Csilla, a tápiószelei Blaskovics Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Érdekes párhuzamot vont Tápiószele híressége, a versenyló Kincsem és a herendi porcelán között. Mindkét nemzeti büszkeségünk a hivatástudat, a szépség, tökéletesség, minőség megtestesítője. A dualizmus éveiben váltak világhírűvé, a reformgondolatok szellemiségében fogantak, uralkodók jártak, járnak csodájukra ma is.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?