Átalakul a mi tévénk

Február 27-én délelőtt a Jász Trió Tv sajtótájékoztató keretében jelentette be megújulását, ami a műsorszerkezetet, a stúdiódíszletet, sőt az elnevezésüket is érinti. A részleteket Tóth József, a Jászkerület Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója és Erdei Gábor felelős szerkesztő mondta el a helyi médiumok képviselőinek.

Tóth József elmondta, hogy hosszú idő után márciustól megszűnik többek között a Berényi Hírmondó, az Apáti Hírmondó, a Jászfényszaruról jelentjük, és a Kultusz című műsoruk. Felvázolta, hogy 2008-tól – amikor átvették a televíziót –, szisztematikus építkezést folytattak, melynek egyik középpontja mindig a települések és a települési műsorok voltak. Ez a korszak lezárul, és ezután Trió Tv helyett Jászsági Térségi Televízió néven fognak tovább működni.

Megtudhattuk, hogy gyakrabban, hírműsorjelleggel fognak jelentkezni hétfőn a sporttal, szerdán a közélettel, és pénteken a kultúrával. A csütörtöki Berényi Hírmondó helyett új, Hír18 néven futó műsort látnak majd a nézők, ahogy Tóth József fogalmazott, ez talán a legnagyobb változás, amit a televízió életében végrehajtottak. A jelszó a frissesség és a gyorsaság lesz, mely szemléletmód igazodik a mai kor irányvonalaihoz. Az online felületek meghatározzák mindennapjainkat, ezért a közösségi portálokon megjelenő rövidhírek, élőközvetítések, képekkel ellátott fogyasztóbarát tartalmak a legolvasottabbak, különösen a fiatal korosztály körében. Ez a változás más szemléletet is igényel, de a televízió szakemberei már régóta gondolkodtak azon, hogy kilépjenek a városi szisztémából, és régiónkat mint központi média képviseljék.

Erdei Gábor a továbbiakban beavatott bennünket a Trió Tv fejlődéstörténetébe, a döntés mögötti okokba, és a digitális részletekbe. Kifejtette, hogy térségi televíziót szeretnének, ahol továbbra is hitelesen, a bulvár mellőzésével kerül majd bemutatásra a jászsági identitás, a hagyomány, a közélet és a kultúra. Visszautalt Tóth József szavaira, miszerint teljesen elfelejtik a városi struktúrát, és jövőbeni működésükkel a jászsági kohéziót szeretnék erősíteni, igazodva felgyorsult világunk változásaihoz. Ma már a hírek a mobilunkra érkező értesítéseknek köszönhetően utánunk jönnek, dinamikusan terjednek. Ezzel a televízió egy egészen új, kibővített műsorszerkezettel, modernizált stúdióháttérrel kíván lépést tartani, bevonva a kisebb jász településeket is, akiknek eddig nem tudtak műsoridőt biztosítani.

A sajtótájékoztató végén Tóth József ekképp fogalmazta meg a váltás lényegét: „Felüdülés, gyorsulás és olyan műsorelemek, olyan korszerű környezet, amit a nézők különböző országos vagy külföldi csatornákon már láthatnak.”

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?