A hó kékesen villódzó fehérsége

Téli jelenetet ábrázol a február hónap műtárgyának kiválasztott festmény, amit a Szikra Galériában mutattak be február 13-án délután. Gy. Riba János alkotására, művészetéről és életéről, a családtagoktól hallható emlékekre, nagyon sok művészetkedvelő volt kíváncsi.

A képzőművészeti eseményt bevezető, zenei ráhangolás remekül sikerült, ami egy komolyzenei élménnyel is megajándékozta a résztvevőket ezen az estén. A Palotásy János Zeneiskola fúvós növendékeinek szereplését követően Sas Dániel zongoraművész olyan szépen játszotta a Liszt Rapszódiát, hogy a közönség tapsvihar közepette kérte a ráadást. A művésztanár, Bartók Allegro Barbaro zeneművének előadásával viszonozta, hálálta meg a felé áradó elismerést.

A hónap műtárgya eseménysorozat előadásain az a legjobb, ha közeli családtag beszél a bemutatott festő művészi pályafutásáról, életéről. Gy. Riba János esetében lánya, Maleticsné dr. Riba Magdolna felkérése szinte kézenfekvő, hiszen már könyv formájában is feldolgozta édesapja munkásságát. Előadásában elmondta: Gy. Riba képeit, ha tematika szerint csoportosítjuk, jelentős a tájképek száma, ezek közül elsősorban a téli és az őszi táj ragadta meg fantáziáját. A két évszak színvilága között ellentmondás van. Az ősz virító sárgái, vörösbe hajló árnyalatai, csodálatos színpompái, nyilván más élményt adnak a művésznek, mint a fehér táj, a hó különleges fényeinek villanása. Ez a kettősség, édesapja művészetében remekül megfér egymás mellett, hiszen rengeteg őszi képe is van a téli tájat ábrázoltak mellett, melyek nagy részén a Zagyva talán minden kanyarulatát megfestette. Halászok a téli folyónál címet viselő alkotása is valószínűsíthetően a Zagyva partján megörökített eseményt ábrázol. A tél vége felé, talán februárban készülhetett a kép, nyugalmat, csendet ábrázol, talán azért is, mert a halászathoz csend kell. Ugyanakkor ellentmondással van tele a vászon, mozgással, lendülettel, erővel, ami a halász alakjából sugárzik, ahogy nekifeszülve húzza a hálót. Pedig alakja nincs kidolgozva és ez Gy. Riba művészetének csodája, elnagyoltan ábrázolja alakjait, de mint itt is, érzékelhető a mozdulat ereje.

Dr. Riba Magdolna megpróbált egy olyan verset keresni, ami hangulatában passzolhat a festményhez, hiszen a tél szinte minden művészeti ágat megihletett, nemcsak a festőket, de a költőket is. Puskin Téli reggel című versének sorai szó szerint nem mindenben azonosulnak ugyan a festménnyel, de sok mindent elmond az ott megörökített pillanatról: „kéklőn domborul a mennybolt, a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt, szűzen fehérlik rajt a fény, csak távol erdők barna fátyla, sötétlik a zöld fenyők sudárja, s a nap sétál a tó jegén.”

Metykó Béla helytörténeti kutató ez alkalommal Gy. Riba János életművében jelentős templomfestő munkásságát emelte ki. Az első ilyen megbízatását az ötvenes évek elején kapta Fájiban, amit ezután több ilyen jellegű munka is követett. Keze nyomát és művészetének egy darabját őrzi például a Bodrogkisfaludi és a Jászalsószentgyörgyi templom falfestményeinek megújítása.

A művészeti esemény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol egy pohár bor mellett a Riba család tagjai meséltek a festőművésszel kapcsolatos emlékeikről és válaszolták meg a hallgatóság kérdéseit.
Ezen az estén a művészetkedvelők a természet, a Zagyva part „egy sarkát” ismerhették meg a festőművész temperamentumán keresztül.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?