Kallós Zoltán emlékezete (1926 – 2018)

A magyar szellemi kultúra kimagasló személyisége, kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, a Nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje, az Europa Nostra díj birtokosa 1926 március 26-án született a romániai Kolozs megyei Válaszúton. Gyermekkorát a Bánffy kastélytól egy utcányira – ahol Wass Albert született – a válaszúti kúrián töltötte.

Kolozsváron tanítói diplomát szerzett és tanítóként dolgozott a kalotaszegi Magyarvistán. Két éven át Moldvában Lészpeden tanít, mely meghatározó élményt jelent egész életére. 1955-ben Jagamas János tanítványaként a kolozsvári Zeneakadémián diplomát szerez. 1958-ban politikai okokból, bátor, harcos magatartásáért a román hatóságok bebörtönzik. Ezt követően nem kap végzettségének megfelelő állást, Gyimesbe megy és faipari munkát vállal. Visszatérve Kolozsvárra néprajzi gyűjtőmunkába kezd. Mezőség, Kalotaszeg, Gyimes Moldva. Több, mint 70 év áldozatos gyűjtőmunkája. Ki sem mondható és fel sem fogható, hogy mennyivel lennénk szegényebbek, ha Kallós Zoltán, dacolva a történelem viharaival, szembe nem száll az életét is fenyegető terrorral, a Ceausescu-rendszer titkosrendőri atrocitásaival. Lankadatlanul járja a falvakat, keresi-kutatja azokat a csodálatos képességű népi alkotókat, akik balladáikkal, hangszerjátékukkal, táncaikkal, varázslatos pillanatokkal tették gazdagabbá az anyagi javakban ugyan szegény, de lélekben annál teljesebb, kisebbségi létbe kényszerített magyarság életét. Elszántsága, kitartása nem ismert megalkuvást. Tudta, hogy a kereszt, melyet a történelmi gondviselés bízott rá, súlyos teher és csak a legbátrabbak képesek egy életen át cipelni, de ő ezt csordultig teli bizalommal, sőt derűvel, humorral tette.

1961-ben egy társasutazás tagjaként sikerült először átjönnie Magyarországra. Ekkor már ismerte Andrásfalvy Bertalant – akivel még lészpedi tanítóskodása idején találkozott – de az igazi nagy találkozás ekkor Budapesten történt meg. Martin György európai hírű néptánckutató felesége Borbély Jolán így mesélte: Andrásfalvy Berci meghívta Zolit, és összegyűlt a baráti kör Zoli látására. Pesovárék, / Pesovár Ernő és Pesovár Ferenc néprajzkutatók/ én meg Tinka / Martin György/ nem is tudom még ki, mindenki, mert tudtuk, hogy létezik, de nem tudtuk, hogy hogy néz ki. És hát ugye ott beszélgettünk, és egyszer elkezdett énekelni: Meg kell a búzának érni… – azért is olyan kedves nekem ez a dal. Mi soha ilyen gyönyörű, keserű dalokat, keserveseket nem hallottunk… hát valóban borsódzott a hátunk és csak énekelt, énekelt, mi hallgattunk…. Besötétedik, nem merünk villanyt gyújtani, senki nem mer, mert olyan katarzis, ha ezt az ember megéli, akkor az nagy szó. Mert azt hiszem, az emberek életében ritkán van katarzis. És egyszer csak azt mondja, hogy nem tudok tovább énekelni, elsírta magát… még ültünk, ültünk a sötétbe, libabőrösen, amire aztán felgyújtottuk a villanyt. Ez volt az igazi találkozás.

Kallós Zoltán Balladák könyve című gyűjteménye Szabó T. Attila gondozásában 1970-ben jelent meg, mely egy csapásra az óriások közé emelte. Olyan mélységű és mennyiségű értéket hozott létre, amely csak Bartók és Kodály népdalgyűjtő tevékenységéhez mérhető. A Balladák könyve 162 dallammal együtt 259 balladát tartalmaz. Ezt követte 1973-ban a klézsei születésű, írástudatlan legendás Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa csángó énekes asszonyról írt Új guzsalyam mellett című kötete, melyben 163 énekes dallamot jegyzett le összesen 1010 versszakkal, s ezzel egyedülálló műfajt is teremtett a népköltészeti kutatásban. Kallós Zoltán moldvai csángó gyűjteménye felbecsülhetetlen értékű, hiszen olyan régi stílusú balladákat jegyzett le, mint például a Mátyás kerál, Dancia királya, Szeklédi Borbála, szegény asszon balladája, melyek sehol másutt a magyar nyelvterületen nem fordulnak elő, így egyetemes magyar középkori kultúránk gyöngyszemeiként tarthatjuk számon. A Gyimesekben gyűjtött páratlan énekes és zenei anyag, Kalotaszegen és szűkebb hazájában Mezőségen is óriási dokumentációt végzett. Ezideig összesen 6 hanglemez, 16 kazetta, 14 CD anyaga látott napvilágot a Kallós Archívum zenei anyagából, mely csak egy része munkásságának. Ilyen mennyiségű gyűjtőmunka európai viszonylatban is egyedülálló teljesítmény.

Különös és különleges kapcsolatot ápolt adatközlőivel. Valamennyi énekes, táncos, zenész, akikkel útja során megismerkedett, mindvégig igaz barátjának tekintette, nemcsak azért, mert a gyűjtött anyagot mindig a legnagyobb alázattal kezelte, hanem azért is, mert erején felül anyagiakkal is segítette a legszegényebb sorban élőket. Szályka Rózsa, Jánó Anna, Hodorog Luca, Halmágyi Mihály, Pulika János, Zerkula János és Regina, Pap Erzsi, Fodor Sándor Netti, a többi széki és kalotaszegi prímások és táncosok, a mezőségi asszonyok, a Palatkai banda és mások sokan…Kallós Zoltán szinte mindenkit ismert, akit „érdemes volt ismerni”.

Kallós Zoltán az erdélyi és a moldvai népművészet aktív szervezője volt. Ha valahol „népi megmozdulás” volt, hagyományos lakodalom, keresztelő, farsangi mulatság, Zoli bácsi ott volt. Kallós Zoltán nemcsak a határon túliak bázisa volt, hanem egyben a magyarországi elhivatott népzenészek, néptáncosok és néprajzi gyűjtők „tanácsnoka” is. Ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Minden arra járónak segített, útba igazítást kapott, aki zenét vagy táncot akart gyűjteni, legtöbbször el is kísérte a magyarországiakat egy – egy lakodalomba, gyűjtőútra. Így történt ez 1979-ben is, amikor megismertük Zoli bácsit a kolozsvári Móricz Zsigmond utcai kis lakásban. Akkor még a Securitate emberei az utcát is figyelték, de ő nem törődött a veszéllyel, szívesen fogadott bennünket. A Jászság Népi Együttes számára gyűjtött erdélyi: keménytelki, mezőségi, mérai /Kalotaszeg/, gyimesi és később a moldvai tánc és zenei anyag az 1979 és 1996 közötti időszakban döntő többségében Kallós Zoltán segítségével, az ő kapcsolatain keresztül születhetett meg. A magyarországi táncház-mozgalom, a népzenei és néptánc-szakma szinte valamennyi képviselője megfordult a házában.

Zoli bácsi első moldvai gyűjtő utunkra 1990-ben örömmel kísért el bennünket. Általa ismerhettük meg Hodorog Lucát, akit már betegen hoztunk át Jászberénybe és kívánságára a jászberényi Fehértói temetőben helyeztük örök nyugalomra. Zoli bácsi segítsége is hozzájárult a gondolathoz, hogy meg kell őrizni és meg kell mutatni ezeket az értékeket a nagyközönség számára. Ekkor határoztuk el, hogy a következő évben, 1991-ben a csángók tiszteletére és a Kárpát-medencei kultúra népszerűsítésére létre hozzuk a Csángó Fesztivált. Kallós Zoltán rendszeres vendége volt a Csángó Fesztiválnak.

Barátja és alkotótársa volt a korán elhunyt Martin György. Útja során sok erdélyi és magyarországi segítője: Andrásfalvy Bertalan, Borbély Jolán néprajzkutatók, Szép Gyula a kolozsvári Magyar opera igazgatója, az erdélyi táncház -.mozgalom egyik megalapítója és mások. Élete végéig igaz barátság fűzte Petrás Máriához, a diószéni /Moldva/ születésű Prima Primissima díjas ének – és keramikusművészhez. A sors abban a megtiszteltetésben részesített bennünket, hogy 40 évig barátaiként, a „közös ügyünket szolgáló segítőként” tekintett ránk.

Az 1989-es romániai fordulatot követően az ’50-es években elkobzott családi kúriát Kallós Zoltán visszaigényelte és a magyar állam segítségével helyreállította. Zoli bácsi lakása korábban is szinte múzeum volt, hiszen a bokályok, szőttesek, lepedők, hímzett bundák és más viseletdarabok között élte életét.

A kúriában a legteljesebb erdélyi és moldvai tárgyi és viselet-gyűjtemény látható: magyar, román, szász értékek. Egy nagy álom vált valóra. Már fiatalon, 13 – éves korától gyűjtötte a tárgyakat és valamennyi darabot saját maga vásárolta. 2012-ben filmen örökítettük meg a múzeum anyagát és Kallós Zoltán életútját. A másik nagy álom, a nemzedékmegtartó, identitásőrző iskola program a Szórványkollégium szintén az ő elméjében született meg. Társakra lelt rokonaiban. Balla Ferenc és Balázs Bécsi Gyöngyi személyében áldozatos munkatársakat és barátokat rendelt melléje a gondviselés, akik utolsó órájáig vele maradtak és megvalósították azt, amit egész életében tervezett: tanítani a gyermekeket a magyar nyelvre, őseik örökségére, nemzeti hagyományaikra.

Az összegyűjtött folklórkincs, a népzenei és néptánc-táborok, a Szórványkollégium, a Válaszúti Múzeum most már mindörökre a hallhatatlanok sorába emeli őt. Mi, ittmaradottak valamennyien adósai vagyunk, mert a keresztet fel kell venni, a szellemi örökséget tovább kell vinni, felelősek vagyunk azért a szellemi táplálékért, amelyet tőle és általa kaptunk. Valljuk, hogy a hagyományt ápolni kell, mint gondos gazda ápolja növényeit, őrizni kell, mint ahogy az emberiség őrzi az élet egyik legfontosabb elemét a tüzet és tovább kell adni, mint ahogyan az anya szívének melegét, szeretetét adja tovább gyermekének.

2016 áprilisában Kallós Zoltánt 90. születésnapján a tiszteletére a barátai által írt köszöntőket és emlékeket szedtük egy csokorba és könyvben megjelentettük. A Szályka Rózsa Csángómagyar Hagyományőrző Együttes Csángó menyekező című műsorával köszöntöttük, barátai, tisztelői, a Jászság Népi Együttes táncosai, a Jászberény díszpolgára címet adományozó Önkormányzat nevében Szabó Tamás polgármester a budapesti Budai Vigadóban, ahová már búcsúzni jött Kallós Zoltán, és a színpadon könnyes szemmel énekelte kedves dalát:

Fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek, elbújdosok innet
szép szülőhazámat
nem látom meg többet…

Szerzők:
Péterbencze Anikó
Papp Imre