Sikeres volt a II. Jász Kupa

A jászberényi fedett műjégpálya nemzetközi versenynek adott otthont az elmúlt hétvégén, február 17-18-án, ahol közel száz rövidpályás gyorskorcsolyázó mérte össze tudását.

Az I. Jász Kupát még anno a szabadtéri pályán rendezték, de az időjárás viszontagságai miatt feledésbe merült. A Jászberényi SE az idei versennyel viszont folytatni szeretné a nyolc éve elkezdett hagyományt. Így a hétvégi rövidpályás gyorskorcsolya verseny, a II. Jász Kupa nevet kapta. A verseny első napján, szombaton már reggel 9 órától nagy volt a készülődés a fedett műjégpálya küzdőterén. Természetesen a rövidpályás gyorskorcsolyázók vették birtokba, hogy kellően bemelegítsenek az általuk kiválasztott versenyszámokra. Mivel az Alpok-Adria Kupát is azonos időpontban rendezték, több nemzet versenyzői ott léptek jégre.

Viszont a szlovákok itt voltak három csapattal, illetve Csíkszeredáról egy 16 fős team látogatott el a Jászság fővárosába. Természetesen a magyar mezőny is jelen volt, a rendező Jászberényi SE gyorskorcsolya szakosztályának versenyzőivel az élen.

A rendezők a legalsóbb korosztályoktól kezdődően sorban indították a versenyzőket, akik nagy lelkesedéssel rótták a köröket. A lelátó kezdetben még hiányos volt, de később egyre több hozzátartozó, szülő, nagyszülő, iskolatárs tette tiszteletét, akik igen nagy hangerővel biztatták a kedvenceket, akik számítottak is erre.

– Nagyon jó érzés a szülők és barátok előtt versenyezni, megmutatni felkészültségünket, ez még plusz motivációt is jelent számunkra – mondta mosolyogva Zsigó Bence, akit csak jóbarátja, Jászapáti Petra (az idei olimpiai 5. helyezett) öccse, Péter tudott megelőzni.

Bizonyára a motiváció kihatott Bence klubtársaira is, akik igen eredményesen szerepeltek saját rendezésű versenyükön. Belovai József tanítványai közül aranyérmes lett korosztályában: Major Dominik, Tian Rixin, Túri Anna és Sziliczei-Német Rebeka. Ezüstérmes: Somogyi Barbara és Zsigó Bence. Bronzérmes: Nagy Netti, Pető Bendegúz, Szőcs Mónika Nikolett és Zsigó Máté. Valamint: 4. Redler Aisa és Taczman Máté, 6. Váradi Vivien, Kiss Kende és György Benedek, 7. Szabó Jázmin és Schönborn Melinda, 8. Nagy Anna Kerubina, 9. Schönborn Virág, 13. Gál Boglárka. A váltók is remekül szerepeltek: 1. lett a Major Dominik, Pető Bendegúz, Kiss Kende alkotta E-F fiúváltó és a C-D fiúváltó: Zsigó Máté, Zsigó Bence, Taczman Máté részvételével. A leányváltó – Tian Rixin, Somogyi Barbara, Szőcs Mónika Nikolett – pedig 3. lett, mint ahogy György Benedek is, aki a hungary mixváltó tagja volt.

A sporteseményen, szinte végig ott volt a JSE elnöke Dr. Bördös Lajos, sőt városunk polgármestere is betekinthetett a váltóversenyekbe, majd az érmek átadásánál is közreműködött.

– Örvendetes számunkra, hogy a Magyar Korcsolyázó Szövetség és a város mellett sok-sok vállalkozó is támogatta a sporteseményt. Látjuk ezt más sporteseménynél is és remélhetőleg a sportágak iránti elkötelezettségük továbbra is megmarad a vállalkozóknak. E mellett maximális köszönettel tartozunk a „korcsolyás” szülőknek is, nemcsak azért, mert gyermekük előremenetelét úgy igyekeznek szervezni, hogy sikeresek legyenek, hanem azért is, mert ha van egy feladat, abban aktív szerepet vállalnak. Mindezek együttesen garanciát jelentenek számunkra, hogy jövőre is folytassuk az újra életre hívott hagyományt – nyilatkozta Szabó Tamás polgármester a verseny végén.

Fotók: Gémesi Balázs

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?