Rajtra kész a JFC

Lejátszotta utolsó előkészületi mérkőzését a Jászberényi FC futballcsapata, így legközelebb – két hét múlva –, már bajnoki pontokért lépnek pályára az NB III Keleti csoportjában.

Városunk futballcsapatának utolsó felkészülési állomása február 17-én, szombaton az Eger elleni találkozó volt a jászberényi műfüves labdarúgópályán. Arany László az alábbi összetételű gárdát küldte pályára: Miski – László, Mile, Hevesi-Tóth, Patócs – Szabó T. (Kis B.) – Lukács, Tisza, Ludasi – Bálint A. (Polák), Kürti. Az előző mérkőzésekhez képest sokkal gyengébben játszottak a fiúk, ami nem csoda, hiszen hosszú kilométerek és sok-sok mérkőzés van a hátuk mögött. Az első félideő döntetlene után a második játékrész 55. percében rúgott góllal a vendég Eger nyert 1-0 arányban. Mindezek ellenére jónak mondható a január eleje óta tartó felkészülés, hiszen többféle csapatösszetételt tesztelt Arany László és a mutatott játék is biztató volt.

Mint azt dr. Gottdiener Lajostól, a JFC elnökétől megtudtuk, a téli átigazolási időszakot sikerült kihasználniuk: ketten eltávoztak, viszont négy új játékos érkezett a csapathoz. Wágner Richárd munkahelyi elfoglaltság miatt nem vállalta tovább a játékot, valószínű befejezi pályafutását. Több mint három év után Szilágyi Norbert is elköszönt a csapattól, Balatonlellére költözik. Ellenben visszatért az NB II-es Ceglédtől a JFC exgólkirálya Farkas János, aki ugyan az egyik edzőmeccsen kisebb sérülést szenvedett, de remélhetőleg a második vagy harmadik mérkőzésen már harcképes lesz. Rajta kívül Galambos Gábor, a Fradi utánpótlásából érkezett, akire a támadósorban számítanak majd, Patócs Richárd pedig Jánoshida együttesétől helyezte át székhelyét a JFC-hez. Ő a tapasztaltak szerint a baloldal valamennyi posztján bevethető játékos. Svájcból is visszatért magyar földre egy fiatalember, Kürti Zsolt, aki előtte az MTK-ban, majd a Fradiban nevelkedett. Mivel 190 cm magas, őrá elsősorban az ellenfél kapuja előtt számítanak majd a bajnoki mérkőzéseken.

Az NB III-a bajnokság március 3-án folytatódik, amikor a Jászberényi FC Tiszafüreden játssza első tavaszi mérkőzését.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?