Idetartozunk

A Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület szervezésében az egész Jászság történelmét érintő előadást hallhatott február 2-án az érdeklődő közönség a jászalsószentgyörgyi községházán. Ismeretterjesztő előadást tartott Méri Tibor, a szolnoki Damjanich János Múzeum fiatal történésze a Jászkun Kerület közigazgatási változásairól. Vetített képes bemutatójában a letelepedéstől 1876-ig követte nyomon az eseményeket, szót ejtve olyan mindannyiunkat érintő sorskérdésekről, mint a jászok szabadságvágya, öntudata, hovatartozása.

Méri Tibor bevezetőjében elmondta, hogy mint gyökereinkről ismeretes, a jászok egy indoiráni nyelvű nép, az alánok leszármazottai. Legközelebbi rokonaink a Kaukázusban ma élő oszétok. A jászok Magyarországra a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől települtek be, de a folyamat csak a 14. században fejeződött be. Az első szórványos betelepülések a kunokkal együtt, a mongolok elől menekülve történtek IV. Béla idején. További betelepülésük fokozatosan zajlott. Az első említések a jászokról a források szerint az 1300-as évek elejéről származnak, és ezek szerint már rögtön a betelepedés után kiváltságok birtokosai lettek, így önálló jogszolgáltatás és szabad bíróválasztás illette meg őket. A század közepére települt be a Jászság őseinkkel, erről a négyszállási első temető jász sírjainak leletei is tanúskodnak. Ekkor a Heves vármegye nevű közigazgatási terület déli részét képezte a Jászság a Hatvan-Szolnok vonalon. Változást hozott az 1474-ben érkező ferences atyák hite és szellemisége, akik katolikus hitre térítették a jászokat. Ennek következtében indoeurópai sztyeppei nyelvüket elhagyták, ám jász identitásukat megőrizték.

Az előadó bemutatta a jászok vezetőinek fokozatos névváltozását és jogkörét is. Az egykori nemzetségfők helyére a beilleszkedés után a jász szálláskapitányok kerültek, akiknek egyfajta szervezői, lokátori szerepük volt. Egy ideig a vezetői feladatot a jász ispán töltötte be, míg a 16. század végére kirajzolódott a jász-kun főkapitány posztja és jogköre. Alkapitányi pozícióval csak a 18. században bővült ki. A szálláskapitány egyébként a jövedelmét az erdőhasználat, a malomtartás, a vadászat hasznából nyerte, ám cserébe bármikor hadba állítható volt. Elmondható, hogy a 14-15. század fordulóján a Jászság teljes egészében autonóm terület volt.

A török megszállás majdnem 150 évig sújtotta ezt a térséget is. 1536-ban érkeztek a Jászságba, 1566-ban Jászberénybe. A másfél százados uralom teljes legyengüléssel, kifosztottsággal végződött, az autonóm jogok és kiváltságok elvesztek. A jász lakosság a viharos évszázadok – a török hódoltság, a Rákóczi-szabadságharc – során soha nem semmisült meg teljesen. Néhány család mindig itt maradt, tovább folytatva az életet, megőrizve a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát. A jászok többsége a török időkben is folyamatosan lakta a Jászságot, időleges és részleges elmenekülései, az egyes községek elpusztulása ellenére. A török idők után is a jász nép folyamatosan őrizte zártságát, a beköltözőket magukba olvasztották, az előadás tanúsága szerint is befogadó népnek bizonyultunk.

A jász föld a Szent Korona tulajdona volt mindaddig, amíg 1702-ben kénytelenek voltak eladni a Német Lovagrendnek, mivel üres volt a kincstár. Ezzel az üzlettel – 500 ezer rajnai arany forint – a Német Lovagrend nem igazán járt jól, mert az itt élő jászok és kunok nem fogadták el a betagozódást. Ez nagy részben köszönhető volt a Rákóczi-szabadságharcnak, ezért már 1731-ben el is adták az Invalidus-háznak – ma a Fővárosi Önkormányzat székhelye az V. kerületben –, akik a földesúri szolgáltatások kiterjesztésével próbálkoztak a területen. A törvénytelen eladás ellen és egyben a visszavételért elkezdődött az összefogás, amely az 1745-ben szentesített Jász-Kun Redemptióban csúcsosodott ki.

Az osztrák örökösödési háború miatt pénzt gyűjtő Mária Terézia – a kamatokkal együtt – 580 ezer rajnai forintra becsülte a terület önmegváltási árát, amelyet őseink maguk szedtek össze és hitelekkel egészítették ki azt. Az összeg nagyságát fémjelzi, hogy ez körülbelül a Magyar Királyság éves költségvetésével volt egyenértékű. A terület visszakapta autonóm jogait, mentesült a földesúri szolgáltatások alól. Kialakult az új közigazgatási egység, a Hármas Jászkun Kerület a Kiskunságból, a Nagykunságból és a Jászságból. A Jászság központi települése Jászberény lett, innen eredeztethető a jászok fővárosa elnevezés.

A redemptiós időszak első része, a társadalmi egység megszilárdulása fél évszázadig tartott. A legmódosabbakat, az újonnan visszanyert előjogok élvezőit redemptusoknak hívták. Ők szabad választók voltak minimum 20 forint értékű tőkefölddel, amely egy ház felépítésére elegendő telket jelentett. Azokat, akiknek a földje nem érte el a 20 forint értéket, irredemptusoknak hívták. A zsellérek nem rendelkeztek saját földdel – személyükben szabadok voltak, de a választásokba, a politikába nem szólhattak bele.

A történész kifejtette, hogy a jászok legfontosabb közigazgatási fóruma a közgyűlés volt. Árakról, bérekről, kölcsönökről, katonai kötelezettségekről, személyi kérdésekről hoztak döntést a fő- és az alkapitány jelenlétében. Az 1848. április 4-i közgyűlésen már a köznép is jelen volt, ami hatalmas előrelépésnek számított a polgárosodás útján. A Jászság a szabadságharcban egy huszáregység kiállítását vállalta. 1849 januárjától osztrák megszállás alá került és a szabadságharcban való aktív részvétel jele volt az is, hogy április 2-6-ig Kossuth Lajos teljes tisztikarával Jászberényben állomásozott és tervezte a tápióbicskei csatát.

A világosi fegyverletételt követően újra vészterhes idők következtek – de a rendezés már nem váratott sokáig magára. A Budai Katonai Kerületbe sorolták a területet, eltörölték a közgyűlések jogát, helyette központosított járási hivatalok alakultak. Az állam igyekezett átvenni az irányítást, ám sok állás betöltetlen maradt, a közigazgatási hozzáértés a Bach-korszakban egészen a kiegyezésig igencsak híján volt.

1876-ban a kor követelményeinek megfelelő megyei rendezésbe és teljes körű közigazgatási struktúraváltásba kezdett a kormány. Jászberény rendezett tanácsú városnak számított, viszonylag sok lakossal. A rendezést illetően kétféle elképzelés látott napvilágot. Szapáry Gyula, Tisza Kálmán kormányának politikusa a Heves-Jász megye javaslat támogatója volt, Eger központtal. Ez Jászberény részéről hatalmas ellenállásba ütközött. A másik elképzelés szerint Szolnok is tagja lett volna a Jász megyének, mivel itt az infrastrukturális adottságok – vasút, vízi közlekedés – kedvezőek voltak. Szolnok is rendezett tanácsú város lett, ebben elévülhetetlen érdemei voltak Hubay Ferenc polgármesternek és mivel a város vállalta a megyeháza felépítését, 1876-ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szolnok központtal. „Szolnok város központtal egy megye alakíttassék ki” – állnak Hubay szavai a korabeli dokumentumokban.

Az előadás szépen ívelő gondolatmenete alapján látszik, hogy a jász föld függetlensége sok vérbe és pénzbe telt, mégis sikerült megőrizni azt az ős- és öntudatot, amit a bevándorlás során hoztak magukkal őseink. Az ismertető után kialakult beszélgetésben az egyesület tagjai dicsérték az előadás áttekinthetőségét, érthetőségét – a felölelt nagy időintervallum ellenére –, és kifejezték hitüket, hogy a jász föld legdélebbi településeként – félúton Jászberény és Szolnok között – Jászalsószentgyörgy mindig a jászokhoz fog tartozni. „Idetartozunk, a jászokhoz húz a szívünk” – hangzott el a végszó.

Taczman Mária

Taczman Mária

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.
Taczman Mária

Latest posts by Taczman Mária (see all)

Taczman Mária

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?