Fókuszban az egészség

Dr. Molnár György, Jászberényben élt 18 éves koráig, belgyógyász, holisztikus orvos. Január 25-én a Déryné Rendezvényházban tartott egészségvédelmi előadást, amelyre sok érdeklődő érkezett. A program magánszervezésben valósult meg Palócz-Bakos Ilona és Detvai Gyula kezdeményezésére.

Dr. Molnár György megdöbbentő látleletet adott a globalizált egészségügyi ellátó rendszerről, miközben tájékoztatott a szervezetünk valódi működését dr. Ryke Geerd Hamer által feltáró és 1981-ben publikált Germán Gyógytudományról, valamint a velünk született tökéletes öngyógyító képességről.

A betegségeket kiváltó lelki konfliktusaink és a kompenzáló szervi elváltozások közötti összefüggések megismerése kitűnő és megbízható alapot biztosít a félelemmentes, tudatos egészségvédelemre és a kiszámítható gyógyulásra.

A Germán Új Medicina (GNM) szerint, ha tudjuk, hogy mikor szenvedtük el a konfliktust, illetve mikor nyugodtunk meg, akkor előre meg tudjuk mondani, hogy a problémás állapotunkból mikor fogunk meggyógyulni.” – mondta dr. Molnár György.
Alapvető, hogy a betegek félelem nélkül, biztonságban gyógyuljanak. A döntéseinket általában érzelmi alapon hozzuk meg, vagyis a szívünk vezérli az agyunkat, amelyben Hamer doktornak sikerült pontosan feltérképezni a különböző szerveink irányítóközpontjait. Miután a legnagyobb értékünk az egészségünk, erre helyezzük a hangsúlyt életünk során. Ennek jelentőségét reprezentálják a születéskor várható élettartam statisztikai adatai is. Hazánkban 1980-tól öt évet emelkedett az átlagéletkor, ami a nők esetében 78,23, míg a férfiak esetében 70,93 év, de még így is az európai átlagtól elmaradunk. Az egészségtelen életmódunk (táplálkozás, mozgáshiány, idegesség, dohányzás) mellett a káros környezeti hatások (HAARP, chemtrail, elektroszmog, génmanipulált élelmiszerek, gyógyszerek) is befolyásolják ezt.

Elhangzott, hogy mindössze 28 000 orvos praktizál hazánkban, és sajnálatos módon közülük négyezren külföldre mentek dolgozni, főként a nyelveket beszélő fiatal szakorvosok, így a háziorvosaink átlagéletkora 60 év körüli. Közülük néhányan több körzetet is kénytelenek ellátni, miközben a hátrányos települések évek óta körzeti orvosok nélkül élnek.

Dr. Molnár György szerint az egészségügyi ellátó rendszerünk beteg, „ezer sebből vérzik”. Ugyanakkor tény, hogy vannak a nemzetközi összehasonlításban is kimagasló területek, amelyek látványosan fejlődtek az elmúlt években, ilyen többek között a gasztroenterológia, a kardiológia, illetve a képalkotó diagnosztikai eljárások.

A hagyományos orvoslás a mai napig nem ismeri a betegségek kiváltó okait, a gyógyszerek, vegyszerek, mérgek hatásmechanizmusát, szervezetünk működését, a lelkünk irányító szerepét, vagy a szervezetünkben lévő, tévesen kórokozóknak tartott mikroorganizmusok valódi feladatát. A beteg lelki állapotával legfeljebb a pszichológus, vagy a pszichiáter foglalkozik, szemben a Germán Gyógytudománnyal. A holisztikus szemléletű GNM az embert test-lélek-szellem egységében nézi, vizsgálja, fókuszálva az elváltozásokat kiváltó lelki konfliktusokra, miközben a hagyományos orvoslásban az értelmetlen adminisztratív feladatokkal túlterhelt orvosainknak nincs idejük a hozzájuk bizalommal forduló betegekre, a valódi gyógyításra.”

Megtudtuk, hogy dr. Ryke Geerd Hamer szerint minden elváltozás (betegség) egy váratlan, drámai, felzaklató és elszigetelten, magányosan megélt lelki konfliktusból indul ki, amelyiknek átmenetileg nincs megoldása, és emiatt félelem társul hozzá. Ez a feldolgozatlan, kibeszéletlen félelem lesz a „nyomógomb”, ez indítja el a betegséget. Következésképpen félelem nélkül nincs betegség, vagyis elsősorban ettől kell megszabadulnunk, hogy egészségesek maradhassunk. Eredendően a szervezetünkben hihetetlen rend van. A belső lelki békénk a legnagyobb kincsünk, gazdagságunk, amit a környezetünkhöz való viszonyunk során fejleszthetünk nap, mint nap.

A „kinek van igaza” játszmák helyett viszonyuljunk szeretteinkhez alázattal, elfogadással, megértéssel, megbocsátással, türelemmel, toleranciával, hálával és szeretettel, mert ezzel tudatosan megelőzhetjük a betegségeket, és látványosan javíthatjuk az életminőségünket. A minden úgy van jól, ahogy van – szemléletet honosítsuk meg a kapcsolatainkban, hiszen így elkerülhetjük a konfliktusokat.

A szükséges változásokat először magunkban indítsuk el, a korábbiaknál jobban figyeljünk egymásra, mert ez a pozitív attitűd fog visszatükröződni mindenben és mindenkiben! – hallhattuk dr. Molnár Györgytől, aki arra is felhívta a figyelmet: „Ne feledjük, hogy semmi sem történik véletlenül, semmi sem történik ellenünk! Nagyon gyakran akkor szoktunk magunkra figyelni, ha valamilyen betegséget elszenvedünk, mert addig szinte csak mások szolgálatára fókuszálunk, miközben az önbecsülésünket, önértékelésünket gyengítjük, vagy elveszítjük. Mindenkinek joga van a saját életéről, egészségéről gondoskodni, ami egyúttal felelősség is önmagunkkal szemben, hiszen ettől függ, hogy egészségesen, vagy betegen éljük az életünket.” – hangsúlyozta az előadó.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?