Fél évszázad boldogság

2018. január 20-án, percre pontosan 50 évvel a házasságkötésük után a család, a rokonok és barátok jelenlétében ünnepelte meg a jeles évfordulót Pesti József és kedves felesége, Nyilas Julianna.

Az Aranylakodalom szervezése már hetekkel korábban elkezdődött. A családtagok, rokonok teljes titokban, az ünnepeltek tudta nélkül meglepetést szerveztek. A vendégek 17 óra után folyamatosan érkeztek az Aranylakodalom helyszínére, a Szikra Galéria és Étterembe. A szülők távollétében a két testvér, Judit és József fogadta a vendégeket.

Baráth Károly, az est fotósa, aki 50 évvel ezelőtt készítette az esküvői fotókat, az érkezés után az 50 évvel ezelőtti, életnagyságban kinyomtatott portréjuk mellé állította a kedves vendégeket, és itt készültek az érkezési fotók.

17,45-kor az egyik unoka, Patrik ment a nagyszülőkért, akik arról tudtak, hogy az egyik gyermekük otthonában, szűk családi körben lesz megünnepelve az évforduló. 18 óra előtt három perccel megérkeztek a Szikra Galéria éttermébe, ahol a megjelent vendégeket meghatódva köszöntötték. Velük is elkészült a saját, 50 évvel ezelőtti képmásukkal a közös fotó, majd kezdetét vette az ünnepség.

Először Judit, az idősebb testvér két korabeli, aznapi újságból olvasott fel egy-két rövid hírt, cikkek címeit idézte, majd „rátalált” mindkét újságban a házasságkötésről szóló hírre, amelyet beleszerkesztettek, és eredeti állapotában újranyomtattak erre az alkalomra. Ez után József, a „kisebbik” testvér felidézte az elmúlt ötven év fontosabb pillanatait, a jeles családi eseményeket. Előadása közben sokszor humorral, és sztorik felidézésével próbálta oldani a szülők meghatódottságát.

A múltidézés után jött a jelen, az unokák Szabó Ferenc, Gyémántlakodalmi köszöntő című művének, a gyermekek által „átköltött”, Aranylakodalmi köszöntőjét szavalták el, a nagyszülők, és a jelenlévők szeme sem maradt szárazon.

A felszolgálók által körbekínált pezsgőspoharak kézbevétele után, a jelenlévők legidősebbike, a 84 éves Montvai István unokatestvér pohárköszöntője hangzott el. A meghatódott ünnepeltek közül a feleség, Julianna asszony mondott köszönetet a megjelenteknek, és a szervezőknek.

Közös fotózás után ajándékok átadása történt, majd kezdetét vette a vacsora. A vacsora után, az ünnepi torta tálalása előtt a gyermekek ajándéka is átadásra került: egy fotókönyv, amely kronológiai sorrendben lett megszerkesztve: az ünnepeltek szüleinek esküvői fotóitól kezdve, gyermekkori, fiatalkori képeik, amelyet az esküvői fotók követtek, azután sorban a család, a gyerekek, majd az unokák életéből egy-egy jelesebb pillanata volt megörökítve. Ezen kívül az est valamennyi résztvevőjéről benne volt egy fotó, mely az ünnepeltekkel együtt készült korábban, volt olyan, amely már több, mint húsz évvel ezelőtt. A fotókönyv utolsó oldalát valamennyi jelenlévő aláírta, így vált teljessé az emlék.

Az estet felejthetetlen jó hangulatú beszélgetés, régi emlékek felidézése zárta.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?